Konferenciát tartottak Szombathelyen a 32. levéltári nap alkalmából.

A legtöbb ember számára a levéltárakban található dokumentumok önmagukban nem mondanak egyebet annál, minthogy „polcokon porosodó papírhalmazok”, aki azonban már végzett valamilyen történelmi kutatást (például peres anyagok, családfa) az tudja, hogy egy-egy apró információ is áttörést jelenthet a felderítendő témában. A szakemberek számára szintén kincset érnek a levéltárakban található dokumentumok, hiszen ezek segítségével megtörtént, valós eseteket lehet rekonstruálni.

A Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltárának előadó- és kiállító termében szerdán egész napos konferenciát tartottak, amelynek előadásai a bűnbakká válás témája köré rendeződtek.

Szombathely: bűnbakok Vas vármegyében

Elsőként Tilcsik György, a Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltárának igazgatója lépett a pódiumra és köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, 32 éve mindig sor kerül a levéltári napra, valamint hozzátette, hogy a korábbi évekhez hasonlóan, idén is igyekeztek olyan témakört választani, ami a szélesebb közönség számára is érdekes lehet.  

Ezt követően Hudi József, a nap moderátora lépett a mikrofonhoz és köszöntötte a hallgatóságot, majd Majthényi László, Vas Megye Közgyűlésének elnöke kapott szót.

 „Mindig sikerül a szervezőknek egy olyan témát találniuk, ami nem csak a szakma, hanem a laikusok számára is érdekes lehet. Én úgy gondolom, hogy ez a mai is olyan, amely fel tudja hívni a levéltári munkára a figyelmet. Ismét elővettem – szokás szerint –  a jó kis Czuczor-Fogarasimat és kerestem benne a bűnbak szót, ám nem találtam, tehát 140 évvel ezelőtt ezt a kifejezést a magyar nyelv nem ismerte. Azt tudjuk, hogy bűnt az követ el, aki szabályokat, törvényeket, rendeleteket megszeg. A bűnbak azonban egyfajta pejoratív értelmű szó: az a balek, aki mások helyett elviszi a balhét – nem tudományosan megfogalmazva” – mondta el.    

Szombathely: bűnbakok Vas vármegyében

Hudi József

Szombathely: bűnbakok Vas vármegyében

Majthényi László

Minden előadó más-más szemszögből közelítette meg a bűnbakká válás kérdéskörét, és saját, általa kutatott témával érkezett a konferenciára. Szó volt a bűnbakképzés szociálpszichológiai gyökereiről, Vas megyei boszorkányperekről, Stepanek József ács peréről, Kőszeg és Szombathely vetélkedéséről a kiegyezés utáni évtizedekben, D’Elvert Lajos lovag felemelkedéséről és bukásáról, Herényi Jenő és a „radikális keresztényszocialista” mozgalom bukásáról Szombathelyen, a Vas megyei névváltoztatási kérelmekről, a Tanácsköztársaság szombathelyi túszairól, az aktuális bűnbak példatár feltöltéséről Szombathelyen 1919-ben, valamint a kitelepítések és felejtés politikájáról (1950-1989).   

Szombathely: bűnbakok Vas vármegyében

Az elhangzott témákról részletesen beszámolunk a későbbiekben. 

.