Maratoni rekordkísérletre készül Szombathely

2016.05.12. 10:33

Az önkormányzat csapatok jelentkezését várja.

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. június 2-12. napja között a „Szombathely, a Segítés Városa” elnevezésű program keretében újraélesztési rekordkísérletet szervez városunk Fő terén. A maratoni rekordkísérlet célja, hogy 240 órán át folyamatosan történjen reanimációs gyakorlat, ráirányítva a figyelmet az újraélesztés fontosságára - tájékoztatta lapunkat az önkormányzat.

Városunk ebben az évben ünnepli Szent Márton születésének 1700. évfordulóját. Szent Márton szellemiségének jegyében szeretnénk, ha a rekordkísérlet egyúttal egy olyan új kezdeményezést is útjára indítana, amelynek eredményeként olyan új játékok kerülnek a Kalandvárosba, amelyeket mozgássérült, mozgásukban korlátozott gyermekek is használhatnak. A cél az, hogy az egészséges és a fogyatékkal élő gyermekek együtt élvezhessék a játék örömét. A rekordkísérlet kapcsán megfogalmazott célokat önkormányzatunk a szombathelyiek és a szombathelyi cégek együttműködésével, közösen kívánja megvalósítani.

Az Önkormányzat várja azon 10-30 főből álló családok, baráti társaságok, munkahelyi közösségek, civil szervezetek jelentkezését, akik a fenti cél megvalósítása érdekében szívesen részt vennének a rekordkísérletben, és 1 óra időtartamban újraélesztési gyakorlatot végeznek a város Fő terén.

Jelentkezni hétköznapokon 8.00-16.00 óráig az 520-133-as telefonszámon, illetve a mester.agnes@szombathely.hu e-mail címen lehet 2016. május 20. napjáig.

Fotó: illusztráció - szombathely.hu

.