78 ülnök tett esküt Szombathelyen

2015.05.20. 14:19

Puskás: Fontos, hogy ne csak a jogszerűség, de a hétköznapi életérzés is jelen legyen az ítéletekben.

A Vas megye közgyűlése és Szombathely közgyűlése által megválasztott 78 ülnök szerda délelőtt tette le esküjét a szombathelyi városháza nagytermében. Az ünnepélyes ceremónia a Himnusz eléneklésével, majd Puskás Tivadar polgármester gondolataival vette kezdetét.

78 ülnök tett esküt Szombathelyen

Az ember által hozott törvényeket be kell tartani, mivel ez a kulcs az egyik legfontosabb emberi értékhez, a biztonsághoz. Azonban előfordul, hogy az ember tudatosan vagy tudat alatt áthágja a szabályokat. Ezeket a hibákat valamilyen formában szankcionálni kell; erre vannak a bírák, és maga a bölcselet, vagyis a bíráskodás – fejtette ki a polgármester.

78 ülnök tett esküt Szombathelyen

Puskás Tivadar szerint ugyanakkor a jogszerűség és az igazság nem mindig találkozik egymással, ebben nyújthatnak nagy segítséget az ülnökök (nem hivatásos bírák), akik lehetővé teszik, hogy az igazságszolgáltatásban a jogszerűség mellett a hétköznapi életérzés is megfogalmazódjon.

78 ülnök tett esküt Szombathelyen

„Érezzék mindannyian, hogy az igazságot, a bölcsességet és ezáltal Magyarországot szolgálni fontos dolog, ezzel kívánok Önöknek sikeres szolgálatot az elkövetkező időszakban” - hangsúlyozta beszéde végén a polgármester.

78 ülnök tett esküt Szombathelyen

Ezt követően Andor Szabolcs, a Szombathelyi Törvényszék elnöke szólalt fel, majd mondatta el az 56 járási és 22 megyei bíróságon dolgozni fogó ülnökkel (akiket az új szabályzat értelmében mostantól két ciklusra választanak) az eskü szövegét. A megválasztott ülnökök ez után vehették át egyesével a pódium előtt Puskás Tivadartól és Majthényi Lászlótól, a Vas Megyei Közgyűlés elnökétől megbízóleveleiket.

78 ülnök tett esküt Szombathelyen

Majthényi László megbízólevelet ad át az egyik ülnöknek.

A ceremónia végül a Szózat eléneklésével zárult.

.