Veszélyben a szombathelyi kis Tesco

2015.01.10. 11:45

A cég 13 kisebb üzlet bezárására készül. Ön tudta, hogy az oladi volt az első magyar Tesco?

A Magyar Nemzet úgy tudja, a Tesco február elejétől tizenhárom veszteséges üzletét építi le Magyarországon.

A cég belső köreiből származó információk szerint főleg az olyan kisebb, veszteséges üzletek vannak veszélyben, amelyek lakóházak közelében vannak, bérleményben működnek és a városban van egy nagyobb Tesco hipermarket is.

Ezen leírások – a bérlemény kivételével – nagyon illenek Szombathelyen „kis Tescó”-ra.

Veszélyben a szombathelyi kis Tesco

Kevesen tudják, hogy az oladi volt az ország első Tesco áruháza. Az 1994. november 23-án átadott épületet tíz évvel ezelőtt újították fel. Azóta egyeznek meg az árai a zanati úti nagy testvérrel, és azóta lett itt is domináns a diszkont-jelleg.

Azt természetesen nem tudjuk, hogy nyereséget vagy veszteséget produkál az említett oladi üzlet, de minden bizonnyal nem használt a forgalomnak, hogy a nyitása óta eltelt időszakban számos német hard-diszkont áruház nyílott a megyeszékhelyen.

Nem messze tőle például egy Penny Market.

Ha stabil lenne a helyzete a kis Tescónak, hosszabb távra az sem garancia.

A Magyar Nemzet információi szerint ugyanis az év során további drasztikus lépésekre kényszerülhet a brit áruházlánc.

A bajok gyökere bonyolult, mély és túlmutat Magyarország határain.

A pozsonyi Új Szó például azt írja, hogy elképzelhető, hogy a Tesco egész Magyarországról, sőt talán az egész régióból kivonul.

.