Kámon városrész (bezárt) temetőjében jártunk.
A téli évszak nagyon is alkalmas végiggondolni életünket. Az ősök emlékének ápolása egyidős az emberrel. Vannak korok, amikor ez az érzés felerősödik, máskor meg elhalványul.
Több évtizeddel ezelőtt hallottam azt a mondást, aminek értelmét igazán felnőttként értettem meg. ”Az ember háromszor hal meg. Először, mikor megszületik. Másodszor, amikor eltemetik. Harmadszor, ha elfeledik.”
Nehéz, de együtt kell élni a tudattal: megérkezünk, elindulunk a zarándokúton, és végleg megpihenünk.
A hiedelmekkel ellentétben a temető is él. Igen velünk, emlékeinkkel, a természettel. A városszéli rég bezárt temetőben sétáltunk és megérintett bennünket az elmúlás és az élet kettőssége.
Már a vasból készült bejárati ajtón feltűnt a rég hiányos felirat. Szomorú az omladozó épület, a földön fekvő kereszt és síremlékek, a fedetlen kút látványa. Szembesültünk a valós ténnyel: „Az ember háromszor hal meg. Harmadszor, ha elfeledik.”
György István Péter