Szombathelyen állandó kiállítások idézik a római kori Savariát

2013.04.24. 20:54

Egész évben látogatható programokat kínál Szombathely a Savaria Történelmi Karnevál hangulatát idézve – derült ki egy szerdai sajtótájékoztatón.

Történelmi Témapark



Szommer Ildikó karneváligazgató elmondta: az állandó kiállítások a város tudatában gyakorta állóvízben ülepszenek, de a közhiedelemmel ellentétben a Történelmi Témapark, a Savaria Legio bemutatóraktára és a katonatörténeti kiállítás gyakorlatilag karneváltól karneválig látogathatóak és kiváló városismereti programokat kínálnak.

Szommer Ildikó


A Történelmi Témapark csaknem egy hektáros területe több mint hat éve várja a látogatókat április 1-től október 31-ig.

Törénelmi Témapark

Az érdeklődők közvetlen betekintést nyerhetnek elődeink életébe, hisz az autentikus kialakítású oszlopok között megismerkedhetnek a fa- és agyagművesség akkori eszközeivel, a kor hadászatával, technikájával. Amíg az aktívabb látogatók kikapcsolódnak, kísérőik megpihenhetnek a fűszerkerttel övezett díszmedence partján.

Mérei Tamás


Mérei Tamás, a Savaria Karnevál mögött álló alapítvány kuratórium elnöke felhívta a sajtó figyelmét a hely rejtett kincseire: a park – tudtuk meg - gyakran ad helyet honvédelmi erőpróbáknak, polgári esküvőknek, nagyrendezvényeknek, de elsődleges látogatói az iskolás csoportok és történelem szakkörök hallgatói.

A katonatörténeti kiállítás mintegy három éve nyitotta meg kapuit.

Érdekessége, hogy a Hadtörténeti Múzeum kiállítóanyagain kívül javarészt szombathelyi és vasi gyűjtők felajánlásaival töltötték fel az Aréna utca 8. szám alatt található termeket.

Jagadics, Ferge


Jagadics Péter nyugalmazott alezredes és Ferge Lászlő őrnagy áradó büszkeséggel beszéltek az emberközeli tárlatról, amely a katonaéletbe hivatott betekintést nyújtani. A témapark nyitva tartásával párhuzamosan látogatható kiállítás ingyenes, előzetes egyeztetés után akár a téli időszakban is megnyitják a kapukat, és szakmai körbevezetés igényelhető. Egyéni látogatók a karneválirodán kérhetik a kiállítás megtekintését.

A Savaria Legio Hagyománykutató, Hagyományőrző és Ismeretterjesztő Egyesülete talán legaktívabb életszakaszát éli – hangzott el

A bemutató raktáron kívül, gyakran jelennek meg különböző rendezvényeken, legutóbb például a Szent Györgynapi vásáron prezentálták a római katonák korhű megjelenését, harcászatát.

Történelmi Témapark


A szintén Aréna utcai épületben található raktárukban megtalálhatóak azok az első századi fegyverek, páncélok, edények és még számtalan olyan eszköz, amelyek korrajzot adnak a római kori Savaria lakóinak életéről.

A karnevál vezetőségének célja, hogy egyre több ember csalogassanak az említett létesítményekbe, mivel látnivalókban gazdag, folyamatosan épülő helyszínekről van szó, melyekben rengeteg munka fekszik.

Gyakran még a város lakói sem tudnak arról, milyen lehetőségeik vannak, mennyi kultúrát őriz az a talpalatnyi föld, amelyen épp állnak - tudtuk meg.

.