A szervezet titkári tisztségére ismét Keringer Zsoltot nevezték ki.
Szombathelyen tartotta alakuló ülését a Megyei Jogú Városok Informatikai Bizottsága , melynek elnöke Puskás Tivadar Szombathely polgármestere. A szervezet titkári tisztségére ismét Keringer Zsoltot nevezték ki.
Papp Erika, a Megyei Jogú Városok Szövetsége ügyvezetője bevezetőjében elmondta, a szövetség a parlamenti kétharmados többség következtében komoly érdekérvényesítő képességekkel rendelkezik. Folyik az önkormányzati, a közoktatási és az egészségügyi rendszer átalakítása, amely komoly feladatokat ró a szervezet tagjaira.
Dr. Puskás Tivadar elmondta, a szokásjog alapján örökölte meg a tisztséget, amely köszönhető az eddig elvégzett munkának. Az alakuló ülés lényegében ügyrendi kérdésekkel foglalkozik, az idén még két ülést tartanak, májusban és decemberben.
A politikus elmondta, azon dolgoznak, hogy az informatika a közigazgatás hatékony emberközpontú eszköze legyen. Mindemellett hangsúlyt kell fektetni a biztonsági kérdésekre is.
A polgármester bejelentette, újabb négy évre Keringer Zsolt Szombathely informatikai irodájának vezetőjét nevezi ki az informatikai bizottság titkárává, majd méltatta a szakember eddigi munkásságát.
Lazáry Viktor szombathelyi alpolgármester is a szervezet érdekérvényesítő képességét hangsúlyozta, majd hozzátette, közös javaslatokkal élnek a kormányzat felé, amelyek beépülnek döntésekbe, pályázati kiírásokba.
A tanácskozás amúgy az e-közigazgatás és az ASP központok létrehozása körül zajlott.