Szombathelyi fiatal halt meg balestben az erdélyi Székely-kőn

2013.07.16. 09:22

Az áldozat szüleivel és testvérével nyaralt Torockón.

A mélybe zuhant és életét vesztette egy 16 éves szombathelyi fiatal az erdélyi Torockó melletti Székely-kőn.

    Iulia Marginean, a Fehér megyei rendőrség szóvivője az MTI-nek elmondta, a hatóságokat hétfő délelőtt riasztotta az édesanya, aki együtt kirándult a fiával.

        Lucian Forda a Fehér megyei hegyimentő-szolgálat vezetője az MTI-nek elmondta, a fiú egy magyarországi kirándulócsoporttal mászott fel a Székely-kőre, letért a kijelölt útvonalról, megcsúszott, és egy sziklaszirtről több mint húsz métert zuhant.

        Lucian Forda elmondta, a fiatal a zuhanás következtében azonnal szörnyethalt.

    A szerencsétlenül járt magyarországi kiránduló holttestét végül mintegy ötórás akció során sikerült levinnie Torockóra a nyolctagú hegyimentő-csapatnak - közölte az MTI-vel Andrei Susa, a csapat egyik tagja. Hozzátette, rendkívül nehéz körülmények között zajlott az akció, hiszen végig esett az eső, és a víz csúszóssá tette a sziklákat.

    Iulia Marginean rendőrségi szóvivő az MTI-nek elmondta: szombathelyi illetőségű az áldozat, aki a szüleivel és testvérével nyaralt Torockón.

    A Fehér megyei Torockó fölötti, 1128 méter magas Székely-kő a turisták és a hegymászók közkedvelt célpontja. A meredek sziklaszirtekre hegymászó felszerelés és tudás nélkül is fel lehet jutni két kijelölt útvonalon.
.