Szombathelyi Jobbik: „csúnya ügy” a Szovánál

2013.09.05. 13:47

A párt úgy tudja, egy 2010-es közbeszerzés kapcsán nyomoz a rendőrség. A megbízott vezérigazgató ezt gyakorlatilag elismerte.

Balassa Péter a Szova Zrt.épülete előtt



„Csúnya ügy” – így jellemezte informálisan a sajtótájékoztató témáját Balassa Péter, a Jobbik önkormányzati képviselője, miközben a szombathelyi Szova székháza előtt a kollegákra vártunk, akik közül meglehetősen kevesen jelentek meg a helyszínen.

A politikus először a Transparency International júliusi jelentését idézte, mely szerint amíg Németországban a lakosság 94, Nagy-Britanniában 91 százaléka jelentené, ha korrupcióval találkozik, addig Magyarországon ez az arány mindössze 30 százalék.

Ezzel párhuzamosan 100-ból 61 magyar gondolja azt, hogy nőtt a korrupció az elmúlt két évben.

Balassa Péter a Szova Zrt.épülete előtt
Balassa Péter a Szova Zrt.épülete előtt

A sajtótájékoztató hivatalos címe „Bűncselekmény gyanúja a Szovánál. Mikor kattan a bilincs?” volt, amit Balassa a helyszínen – mintegy az érdeklődést fokozandó – azzal egészített ki, hogy „ ha beigazolódik, Szombathely életében kiveri a biztosítékot”, illetve költői kérdésként a „Mit titkol a fideszes városvezetés, mit titkol a Szova, megint miért a Jobbiknak kell utánajárnia az ügyeknek?” hangzott el.

A felvezető után a képviselő rátért magára az ügyre.

Ezek szerint – a párt tudomása szerint - már július óta kétrendbeli hűtlen kezelés gyanújával zajlik a rendőrségi vizsgálódás a Szovánál a cég egyik volt vezető beosztású alkalmazottja ellen.

Az egyik ügy apropója  egy 2010-es hulladéktömörítő berendezés beszerzése (ez a közbeszerzéses pályázat 30 millió értékhatárra szólt, a nyertes ajánlat 29,5 forintos volt), míg a másik egy 5 millió forint körüli hulladékelszállítási történet.

„Nagyon fontos a stadion is, de erről is beszélni kell, és a borzasztó az, hogy két és fél hónap óta titkolják az ügyet” – közölte Balassa Péter.

In the house

A képviselő ezután azt javasolta a sajtó képviselőinek, hogy közösen keressék meg az ügyben a Szova megbízott vezérigazgatóját.

A kis csapat azonban elakadt a portánál, Szijjártó Győző ugyanis először csak a képviselőt akarta beengedni az irodájába megbeszélni a dolgokat, a sajtó jelenléte nélkül.

Szijjártó Győző és Balassa Péter 50 másodperces "doorstep" eseménye
Szijjártó Győző és Balassa Péter 50 másodperces "doorstep" eseménye


Kis idő múlva aztán mégis megjelent a megbízott vezérigazgató, és a portásfülke mellett egy 50 másodperces  „doorstep” stílusú sajtóesemény zajlott.

Szijjártó Győző láthatóan nagyon nem akart nyilatkozni, először annyit elismert, hogy „több ügyben is folyik rendőrségi eljárás”, majd a konkrét ügyet firtató kérdésre pedig azt a választ adta, hogy „vizsgálat folyik, igen”.

Az önkormányzat és a rendőrség reagálása itt olvasható.

.