A szombathelyi magyar dal napjának képes krónikája (galériával)

2013.09.09. 01:24

A hazaiak közül Szatmári Juli és a Karak mellé írnánk be a legnagyobb piros pontot. ByeAlex gáz volt, viszont a Vad Fruttik megmutatta, hogyan kell ezt csinálni. Képek.

ByeAlex

A hazaiak közül Szatmári Juli és a Karak mellé írnánk be a legnagyobb piros pontot. ByeAlex gáz volt, viszont a Vad Fruttik megmutatta, hogyan kell ezt csinálni. Képek.



Képgaléria.

12.55
A Fő tér felé vezet az utam. Ahogy a korábbi években mindig, most is jó meleg van a nagy betonplaccon. A tér üres, a hangszórókból Bikini szól. Ha már magyar dal napja: a Bikini nevéhez (még a Nagy Feró-féléhez) fűződik a legjobb magyar lemezek közül kettő (Hova lett, XX. századi híradó) is. Amikkel később befutottak (mint például a hangszórókból érkező Közeli helyeken) már nem több, mint tetszetős iparosmunka, amiből meg lehet élni.

13.55
Vasárnap délután kettőkor koncertet adni nem egy hálás dolog. A szombathelyi Stone Desert ennek ellenére elég határozottan vezeti elő a harapós gitárzenéjét. Miközben a városháza elő felállított színpadot néhány tucat ember figyeli, a rendezők aggódva kémlelik az eget, ugyanis feltámad a szél. A nagyszínpadra közben felkerülnek a Frisss Rádió molinói.  Gonoszul arra emlékezem, hogy korábban az ilyen szombathelyi nagyrendezvényeket általában a Nyugat Rádió támogatta. Hja, változnak az idők.

Stone Desert


14.40
A Flashlike Band életigenlő funky-alapú zenét nyom, kiegészítve olyan klasszikusokkal, mint a Piramisnak a „Szállj fel magasra” vagy Demjénnek a „Várj, míg felkel majd a nap!” dalai. Ha nagyon akarnám, komoly filozófiát tudnék belezsúfolni a produkcióba, de inkább megnézem a sörárakat: a korsó Dreher 500, a korsó Arany Ászok 400 forint. Mióta megtudtam az igazat, sajnos azt kell mondanom, a második jobban megéri. De aztán egyikből sem iszom.

15.30
Szatmári Juli pont azt az akusztikus – főként a briteknél és a skandinávoknál népszerű - csajzenét játssza, ami nekem oly nagyon bejön. Ezek a dalok a zene és a költészet közé esnek, érzékenyek, finomak és őszinték. És meglepő módon lekötik a közönséget is.  Kérdés magamhoz: biztos nem érné meg a kiadóknak és a médiának üzletileg megpróbálkozniuk jó zenékkel is? 

Szatmári Juli


16.40
„Nem tudod, melyik az Agora-színpad?” – kérdi egy srác az Agora-színpad előtt. Mutatom, hogy íme. „Ez nem lehet, mert azon a Soulution játszik”. Erre én: „Szerintem ők azok”. Erre ők: „A MySpace-en nagyon másként szólnak”. Bevallom, a MySpace-t azóta sem csekkeltem le, viszont a szombathelyi csapat láthatóan egyre többek figyelmét kelti fel. Például Erős Attiláét, a Lord gitárosáét, aki ravaszul elvegyül a nézők között. A Soulution hasonlóan ugrálós bulizenét játszik, mint az Ocho Macho, de – azt mondom, szerencsére – nem a felhőtlen latin stílust erőltetik, a fúvós napfénybe kellő mértékű árnyék és karc is keveredik. 

17.18
A szerkesztőség Kőszegi utcai ablakán beszűrődik a Karak zenekar „Csillag vagy fecske” feldolgozása. (Minden olvasó tudja, hogy eredetileg Kispál-szám.)

Nem jöttél túl korán
De időm az volt,
Nagy komám lett
És ültünk büfékben,
Várva reád


Nem lehet úgy hallgatni, hogy ne izzadjon meg a tenyér, ne szorítson kicsit a mellkas. Lefutok a térre.

Karak zenekar


17.25
A Karak zenekarnév zseniális. Azt nem merném mondani, hogy a zene is az, de akár lehetne. Mindenesetre, ha valaki a múltba révedő (Illés, Omega, Metró stb.) szemekkel és fülekkel azzal provokál bennünket, hogy manapság nincsenek tehetségek, nyugodt lelkiismerettel vágjuk rá, hogy „de, például a Karak”.  Szerencsésebb zeneiparral és ízléssel rendelkező országokban ha egy menedzser ilyen egyedi hangzású, stílusskatulyákat felrúgó, kellően tehetséges és intelligens zenekart talál, örömében csettint egyet, majd pénzt és paripát tesz alájuk, és pár év múlva a fesztiválok és a kritikusok kedvencei lesznek. Itthon már főnyereménynek számít a - haloványnál csak egy kicsit jobb - Petőfi Rádió figyelme is.

18.15
A nagyszínpadon kis csúszással indul a Barabonto „gastrockja”.  A evés-ivás- bulizás témakörére épülő magyar fesztiválszcénán bizonyára hiánypótló ez a rockos, népzenés, „hegedűsjócsajos”, modern mulatós projekt, de nagyon nem az én világom. Amúgy kezd megtelni a tér, de a létszám egyelőre jelentősen elmarad a tavalyitól. A második szám után kis eltávozást engedek meg magamnak.

AVD


19.24
Most meg az „Induljon a banzáj” AVD-féle (?)  feldolgozása jön a be a nyitott ablakon. Egy belvárosi szerkesztőséggel az ember akkor is események központjában van, ha közben nincs. A térre futásra most nincs ingerenciám.

19.50
Az AVD zeneileg (rock pont hu) végül is rendben van, csak nem tudom eldönteni, hogy ez most komoly vagy irónia, színház vagy valóság. Két csöves figura táncol a színpad előtt, könnyen elképzelhető, hogy valójában ők az igazi rock and roll.

20.15
Az est egyik húzóneve, ByeAlex belekezd műsorába. Kérném tisztelettel, most látszik csak igazán, hogy mennyit ér a tévés és az eurovíziós támogatás. Mindent. Önmagában ezek a dalok ugyanis gyengék, mint a harmat. Oké, aranyosak, nem is buták, egy bölcsészeti egyetemi klubban, egy sörözős hétköznapi este még akár kellemesek is lennének, de semmi több.

ByeAlex


20.25
„Talán ismeritek azt a számot, ami úgy kezdődik, hogy „Az én kedvesem egy olyan lány, akit farkasok neveltek és táncolt egy délibábbal” - mondja kis öniróniával ByeAlex, majd belekezd a dalba, amiért összesereglettek az emberek (mert azt elfelejtettem mondani, hogy közben több ezren összesereglettek), és amiért sikongatnak a színpad előtt a tinilányok. ByeAlex javára legyen írva, nem csinál úgy, mintha nem ő lenne. Na mindegy.

20.40
Tekintettel a koncert érdekfeszítő mivoltára, beülünk egy pohárra az egyik főtéri vendéglátó-ipari egységbe. Kicsit félek bort rendelni, de alaptalanul, a chardonnay egész ihatónak bizonyul. ByeAlex közben a háttérben - húsz percen belül - másodszor is elénekli a Kedvesemet. Kicsit kínosnak tűnik ez így.

ByeAlex


21.00
Ott ragadunk a pohár mellett.

21.30
Már hazamehetnékem van, elvégre közel nyolc órája a téren tartom a szemem és a fülem. Így méltánytalanul kis időt szánok a szombathelyi Soulwave koncertjére. „Komoly, hiteles, szimpatikus produkció” – vésem a jegyzetfüzetembe, majd kis lelkiismeret-furdalással visszatérek a félbehagyott poharamhoz.

Vad Fruttik


22.00
Tényleg csak egy-két számot akarok megnézni a Vad Fruttikból. Már vagy tíz koncertjüket láttam, és úgy gondolom, nagy meglepetést nem tudnak okozni. Aztán mégis ott maradok a legvégéig. A Fruttik ugyanis kiváló koncertet adnak, a korábbi hullámzásnak nyoma sincs, a lemezeken laposabb dalokat is váratlan módon felturbózzák, így azok most egyenrangúak a „nagy slágerek”-kel. Nemcsak azt mutatják meg, hogy hogyan kell ezt csinálni, hanem azt is, mi a különbség egy, a média által hájpolt (ByeAlex) és a valódi, saját verejtékében készült „sztár” (Vad Fruttik) között.  Aki ott volt, láthatta, hallhatta. Likó Marcell énekes – aki öt évig Szombathelyen lakott - egyébként láthatóan nem felejtette el a város légkörét. A harmadik ráadásszám (Lehetek én is) előtt elnézést kér a környéken lakóktól, hogy ezt végig kellett hallgatniuk. Ami engem illet, Likó Marcellnek és csapatának egy ilyen koncert után minden meg van bocsátva. Utólag és előre is.
 

.