Szombathelyi médiaügyek: SZTV és Safó

2012.12.14. 13:22

Kiderült, Velencei Pál úgy mondott le a tévé ügyvezetéséről, hogy a cégnél marad főszerkesztőnek. Izgalmasnak ígérkezik a Savaria Fórum sorsa is.

Szombathelyi televízió



Az olvasóink zömének mindennapjait valószínűleg csak kevéssé befolyásolják a helyi média körüli fejlemények, de a szakma mindig izgalomba jön, ha változás áll a rendszerbe.

Most, úgy tűnik, ilyen periódus elé nézünk.

Az önkormányzathoz köthető két média körül is megbolydultak az események.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, egy politikai hirdetés nyomán az önkormányzat felbontotta a szerződést a Savaria Fórumot kiadó – baloldali kötődésűnek tartott - Promed Média Szolgáltató Kft-vel.
 
Tegnap pedig az a hír érkezett, hogy lemondott a városi tévé ügyvezetője, Velencei Pál. A rejtélyes lemondás hátteréről az érintett nem akart nyilatkozni - ami persze azt eredményezte, hogy mindenki találgatott.

Mindkét téma előjött a tegnapi közgyűlésen, és a pénteki sajtótájékoztatókon újabb információk kerültek felszínre.

Szombathelyi Televízió

Kiderült, Velencei Pál valóban lemondott ugyan az ügyvezető posztjáról, de megtartotta a televíziónál a főszerkesztői pozícióját.

Hogy a fizetése (kb. félmillió forint bruttó) ugyanolyan marad-e, arról ellentmondásos információkat kaptunk a képviselőktől. Horváth Zoltán (LMP) szerint igen, Szakály Gábor (Fidesz) szerint viszont csökken, hogy pontosan mennyivel, azt nem tudta megmondani.

A zárt ülésen mindenestre megválasztották új ügyvezetőnek (hasonló fizetéssel) Koczka Tibort, a regionális stúdió korábbi vezetőjét, akinek szakmai kompetenciáját egyébként egyetlen párt sem kérdőjelezte meg.

A városvezetők úgy tudják, Velencei Pál azért mondott le tisztségéről, mert úgy érezte, jobban illik hozzá szakmai munka, mint a cégvezetéssel együtt járó feladatok. Molnár Miklós alpolgármester pedig annyit tett hozzá, hogy a dupla vezetői fizetés remélhetően nem jelent pluszkiadást a város számára, mert televízió a piacról is él, és egy hatékonyabb működés több bevételt is hozhat.

Az új ügyvezető kinevezése egy évre szól, akkor majd áttekintik a helyzetet.

Sajtókérdésre Szakály Gábor elmondta: a televízió élén történt személyi mozgások nem állnak összefüggésben a Safó-üggyel.

Mindenestre számunkra Velencei rapid lemondása még mindig nem áll össze egy kerek történetté. Majd kiderül, ha van minek kiderülnie.

A Safó az ügyvédeknek is bevételt jelent

A televíziónál is rázósabbnak tűnik a Safó esete.

Az előző közgyűlés még „csak” azonnali hatállyal felmondta a kiadóval kötött szerződést, a decemberi viszont olyan határozatot fogadott el, amely megtiltja a Promednek a név és a városcímer használatát.

Hogy ennek mekkora foganatja lesz, az majd kiderül, mi cseppet sem lennénk meglepve, ha a közeljövőben két lap jelenne meg Savaria Fórum névvel. Ilyen még úgy sem volt.

A lapot – erősítette meg kérdésünkre Szakály Gábor - ugyanis nem tervezi megszüntetni a város, amelyre – a városvezetés értelmezésében – most visszaszáll a kiadás joga.

Hogy mikor, hogyan és kivel tud egy város hirtelen előállítani egy hetilapot, azt egyelőre nem tudni. 

A kérdést – közölte Angyal László, a városháza kommunikációs vezetője – januárban tárgyalja a közgyűlés.

Czeglédy Csaba szocialista frakcióvezető is új információkkal szolgált Safó-ügyben.

Közölte: az ügyészségen büntetőfeljelentést tesz hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt. Az önkormányzat ugyanis jogerős bírósági döntés ellenére sem fizette ki a Promed a számláját, annak ellenére, hogy fedezet is volt rá. Így bírósági végrehajtó inkasszózta az összeget, ami közel 2,3 millió forintos, felesleges többletkiadást jelent a városnak.

A kiadó április óta maga finanszírozza a kiadást, a bíróság által megítélt összeg most decemberben érkezett meg a Promedhez – tudtuk meg.

A Safóval kapcsolatos mostani lépést két dolog is megelőzte – közölte Czeglédy. A városvezetés egyrészt azt szerette volna, hogy az önkormányzat egy munkatársa írja meg a közgyűlési tudósításokat a Safónak, majd amikor ezt elutasította a lap, azt kérte a polgármester, hogy mutassák be a lapot a nyomdába kerülés előtt. Ezt is elutasították.

  „Mindenki vonja le a következtetést abból, ha egy újságot előre be kell mutatni’ – mondta Czeglédy, aki kitart amellett, hogy jogellenes a Safó-szerződés felmondása, és sok pénzébe fog kerülni a városnak.

Az elmúlt időszakban szocialista oldalról egyfajta feljelentésgyár-gépezet indult jobboldali politikusok ellen, ezek mindig jogalapot nélkülözők voltak, soha nem történt elmarasztalás. Most ez egy újabb kísérlet a semmire – kommentálta Czeglédy feljelentését Szakály Gábor, hozzátéve, hogy Czeglédy Csabának mint választott képviselőnek el kellene dönteni, hogy az önkormányzat érdekeit vagy a saját üzleti érdekeit nézi.

Erre viszont úgy reagált lapunknak Czeglédy, hogy a városi képviselő és a jogász beszélt belőle, amikor óva intette több dolgtól a városvezetést és képviselőtestületet. "Hogy nem nem hallgattak rám, annak nyilván lesz jogi következménye, de arról én nem tehetek" - fogalmazott a frakcióvezető, aki szerint pont akkor szegné meg a képviselői esküjét, ha az ülésen nem tenne meg mindent, hogy a helyes irányba terelje az ügyet.

A pénteki sajtótájékoztatók részleteiről később számolunk be.
.