Gyorsulási verseny vezethetett a Halálos iramban sztárjának halálához

2013.12.02. 20:48

Gyorsulási verseny vezethetett a Halálos iramban-filmek sztárjának, Paul Walkernek a halálához - közölte hétfőn rendőrségi forrásokra hivatkozva a CNN amerikai hírtelevízió.

    A nyomozók vasárnap azt a tippet kapták telefonon, hogy egy másik gépkocsi is a helyszínen volt, amikor a Walker autóversenyző társa által vezetett 2005-ös Porsche Carrera GT lámpaoszlopnak csapódott és kigyulladt. A Los Angeles megyei seriffi hivatal kivizsgálja annak lehetőségét, hogy a tragédia valóban versengés során következett-e be, mint ahogy annak is megpróbál utána járni, hogy ha ilyen nem is történt, okozhatta-e a balesetet egy hirtelen irányt változtató másik jármű.

    Annyi bizonyos, hogy a Porsche túllépte az úton megengedett sebességet. Az autó által eltalált lámpaoszlopon egy 45 mérföldes (72 kilométeres) sebességkorlátot jelző tábla volt. A balesetet szenvedett, 10 hengeres, 610 lóerős gépkocsit az Autoweek magazin szerint még a hivatásos gépkocsivezetők is nehezen kormányozható típusnak tartották.

    Walker és a sajtóértesülések szerint a Porschét vezető Roger Rodas szombaton egy Santa Calarita-i üzleti park területén halt meg, Hollywoodtól mintegy 50 kilométernyire északra. Az utat, amelyen a baleset bekövetkezett, gyakran használják versenyekre. Két évvel ezelőtt a seriffi hivatal lecsapott a gyorshajtókra ezen az útszakaszon.

    A két halott személyazonosságát hivatalosan még nem állapították meg. A hétfő boncolás során egyebek mellett a fogászati kezelési regiszterre támaszkodva igyekeznek majd minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy ki ült a volánnál és ki az utasülésen.

    A tragédia helyszínét Walker rajongói virágokkal borították el a hétvégén. A színész éppen a Halálos iramban sorozat hetedik darabján dolgozott, amely jövőre került volna a mozikba. Egyelőre nem világos, hogy a forgatás folytatódik-e.

    A baleset alig néhány száz méterre Rodas üzletétől történt. A két férfi a nap folyamán korábban részt vett egy jótékonysági rendezvényen a Fülöp-szigeteki Haiyan tájfun áldozatainak megsegítésére. A 40 évesen életét vesztett Walker hollywoodi körökben ismert volt karitatív tevékenységéről.
.