Már több helyen megkezdték a szúnyogirtást

2015.06.29. 14:54

A Duna, a Rába és a Dráva mentén vannak a leginkább szúnyogos területek.

Idén június 23-án kezdték meg a központi szúnyoggyérítési programot azokon a területeken, amelyeken a legtöbb vérszívó rovar található - olvasható az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján.

A tájékoztatás szerint a szúnyoggyérítés heti ütemtervei folyamatosan elérhetőek lesznek a honlapon, egyelőre azonban csak az első heti program látható. 

A szúnyogirtásra egyébként szeptember 30-ig van lehetőség, azonban az elmúlt évek tapasztalatai alapján várhatóan augusztus végéig befejeződnek a "kezelések".

Már több helyen megkezdték a szúnyogirtást

Fotó: Időkép.hu

A programra összesen másfél milliárd forint áll rendelkezésre, s az elkülönített összegből több mint hétszáz településen 2-6 alkalommal gyérítenek majd: légi kémiai módszerrel 420 ezer, földi vegyszeressel 310 ezer, biológiaival pedig 15 ezer hektáron - írja a Hirado.hu.

A településeket az elmúlt évek szervezett védekezéseinek tapasztalatai, az ár- és belvízi védekezés során szerzett információk, valamint az előzetes szakértői javaslatok alapján választották ki.

Jelenleg a leginkább szúnyogos területek a Duna, a Rába és a Dráva mentén vannak. A folyókon május végén egy olyan mértékű árhullám vonult le, amely nagy területeken hozott létre a szúnyogok szempontjából kiváló ártéri tenyészőhelyeket. Emellett a májusi esőkkel érintett erdőterületek környezetében is megnőtt az elmúlt hetekben a csípésszám - írják.

A sokévi tapasztalatokkal összevetve a mostani helyzet alapján későn induló, közepesen szúnyogos évünk van a szakértők szerint, a teljes szezonban azonban a helyzet az időjárástól függően még sokat változhat (pozitív és negatív irányban egyaránt).

Érdekesség:
Az aktuális ártalmat a csípésszámmérés módszerével határozzák meg. Az entomológus szakértők egy szippantócső segítségével 10 percig gyűjtik a szúnyogokat. Az ez idő alatt elfogott vérszívók számát hattal, egyórányi tartamra szorozzák fel, és ha az érték eléri a 40–50-et, elrendelik a kémiai irtást.

Már több helyen megkezdték a szúnyogirtást

A gyérítés akkor számít sikeresnek, ha a kezelés utáni csípésszám legalább 80 százalékkal alacsonyabb, mint az előtte mért érték. A tartósság attól függ, hogy a szúnyogok a fejlődési helyeiken mennyire magas egyedszámmal vannak jelen, onnan települnek ugyanis vissza a lakott területekre. A szakemberek szerint erős háttérterület esetében jó, ha egy napig érződik a hatás.

Sokan félnek a szúnyogirtószerek esetleges káros mellékhatásaitól is, ám ezektől nem kell tartani, mert a felhasznált irtószereket az Országos Tiszti Főorvosi Hivatal engedélyezte a hatóanyagok közös európai uniós listája alapján. A biológiaiak megfelelő alkalmazása mellett csak a lárvákat pusztítják el. A kémiai szerek a melegvérűekre, vagyis az emberekre, háziállatokra teljesen ártalmatlanok.

A Hirado.hu. teljes cikke itt olvasható.


Szerkesztőségünkben megoszlanak a vélemények az idei irtás hatékonyságáról:

Volt, akit Kőszegen agyoncsíptek, másnál (Szombathelyen) alig volt még egy-egy hívatlan, zümmögő látogató , egyesek szerint az előző évekhez képest sokkal kevesebb van, míg mások tartanak a Magyarországon is egyre gyakoribb tigrisszúnyog felbukkanásától. Egy egri nyaralás alkalmával pedig az is kiderült, hogy azon a környéken mintha köddé váltak volna a bosszantó állatok.

Ön mit tapasztalt?

.