Tanúként hallgatják ki Demszky Gábort: nem tudja, mit kérdeznek majd tőle

2010.07.27. 11:58

Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője hivatalosan is megerősítette, hogy kedden tanúként kihallgatják Demszky Gábor főpolgármestert.

A Magyar Nemzet keddi számában közölte azt az értesülést, hogy délelőtt tanúként hallgatják ki Demszky Gábor a rendőrség nyomozói a Főkert Zrt. ügyei kapcsán.
Demszky Gábor a Klubrádió reggeli műsorában azt mondta: a BRFK nyomozói "az irodájában látogatják meg" és hallgatják meg. "Elég furcsa, hogy a Magyar Nemzet, mielőtt ez megtörtént volna, információt szerzett és ezt leközölte" - közölte. A főpolgármester szerint ez a nyomozás érdekeivel ellentétes. Hozzátette: információival segíteni fogja a nyomozók munkáját, de nem tudja, miket fognak kérdezni tőle.

A Magyar Nemzet keddi számában ismerteti, hogy a 2010. június 7-én hűtlen kezelés megalapozott gyanújával, ismeretlen tettes ellen elrendelt büntetőeljárásban a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztályának rendőrei elsősorban a fővárosi cég tevékenységéről, szerződéseiről, a közszolgáltató tulajdonában álló gazdasági társaságokról, a főváros által átadott pénzek felhasználásáról kérdezik majd Demszky Gábort.

A Magyar Nemzet szerint a kihallgatáson feltehetően az is téma lesz, hogy a Főkert és leányvállalatai kezelésében lévő ingatlanok milyen módon kerültek ki az önkormányzat tulajdonából.
 

.