Ezek voltak 2014 legrosszabb jelszavai

2015.01.21. 14:21

A nemzetközi számsorok és a szuperhősök sem bizonyulnak biztonságosnak.

A SplashData immár negyedszer publikálta a legrosszabb, leggyengébb jelszavak éves toplistáját, azokét a jelszavakét, amelyek 2014-ben több mint 3,3 milliószor kerültek rossz kezekbe – írja a hvg.hu.

Az elkészült lista alapján nincs új a nap alatt, az első helyezett például ugyanaz, mint 2013-ban, vagyis az 123456 számsor. Szintén megőrizte második helyét a password (jelszó), viszont több helyet ugrott előre, ezért bronzérmes lett az 12345 számsor. Azonban újak a listán a batman és a superman jelszavak.

Ezek voltak 2014 legrosszabb jelszavai

A lap úgy véli, hogy bár a SplashData az angol nyelvű gyenge jelszavakat gyűjtötte össze, azért a magyarok is gyakran próbáljál angol szavakkal kicselezni a hackereket, ami sokszor nem bizonyul hatékonynak. Ugyanez igaz a szintén előszeretettel használt számsorokra, melyek nemzetköziek, éppen ezért könnyen feltörhetők.

A SplashData három egyszerű tippet is ad az erős jelszó készítéséhez: legalább nyolc karakterből (lehetőleg betűkből és számokból vegyesen) álljon a jelszó, eltérő felhasználó név – jelszó kombinációkat használjuk a különféle weboldalakon, és használjunk valamilyen jelszómenedzser alkalmazást.

A 2014-es listán az alábbi szavak szerepelnek:

1. 123456

2. password

3. 12345

4. 12345678

5. qwerty

6. 123456789

7. 1234

8. baseball

9. dragon

10. football

11. 1234567

12. monkey

13. letmein

14. abc123

15. 111111

16. mustang

17. access

18. shadow

19. master

20. michael

21. superman

22. 696969

23. 123123

24. batman

25. trustno1

Az eredeti cikk itt olvasható.

.