2017.07.26
Nagy-Britanniában 2040-től megtiltják a benzin- és dízelüzemű új személyautók és furgonok értékesítését. Épp úgy, mint a franciáknál.
2017.06.29
Elektromos 3-as jön ki ősszel.
2017.03.14
Az Opel szentgotthárdi gyárában 25 évvel ezelőtt készült el az első modell, ez az ipari háttér nagyban meghatározta, hogy a márka az elmúlt évek alatt a legnagyobb darabszámban eladott személyautók egyike volt Magyarországon, ahol már csaknem 500 ezer Opel fut az utakon - közölte az Opel Magyarország, azt követően, hogy hétfőn a gyárban ünnepségen emlékeztek meg az évfordulóról.
2017.03.02
Megszüntette magyarországi tevékenységét, és három nyugat-dunántúli üzemének bezárásával megvált több mint 300 dolgozójától az autóbelsőket, üléshuzatokat gyártó Prevent Premium & Interior Kft. Lenti polgármestere elmondta: a cég tavaly nyáron még bővíteni akart, februárban azonban a gyártás kitelepítéséről döntött.
2017.02.26
Ha a napi átlaghőmérséklet már 7 fok feletti, a téli autógumit ekkor már cserélni kell.
2017.07.06
Ezekből a személygépkocsikból vásároltak a legtöbbet 2017 első félévében.
2017.06.16
Minden autóvezetőnek agyára megy, mikor az ablaktörlő gumija elkezd repedezni, koszosodni.
2017.03.10
Májusban teszik le a zalaegerszegi, önvezető járművek vizsgálatára is alkalmas járműipari tesztpálya alapkövét, amelyhez kapcsolódva Zalaegerszeg és Balatonszentgyörgy között is "okos" autóútként épül meg az R76-os gyorsforgalmi út - közölte a tesztpálya kormánybiztosa pénteken, több tárca államtitkárával közösen tartott zalaegerszegi sajtótájékoztatóján.
2017.02.26
Vas megyei traffipax hírek.
2017.01.17
Az Opel szentgotthárdi gyárában tavaly csaknem 630 ezer motort gyártottak, 23 százalékkal haladva meg az eddigi legnagyobb termelési volument - mondta el Grzegorz Buchal, az Opel Szentgotthárd igazgatója Budapesten újságíróknak, az előző évet értékelve.