2010.11.19
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) programjában prioritást kap a foglalkoztatás bővítése - mondta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke vitaindítójában a szövetség tisztújító és a következő négy évre szóló programelfogadó kongresszusán pénteken.
2010.11.18
Keményen átszabja az új városvezetés az önkormányzati bérlakás kiutalás rendszerét.
2010.11.17
Az osztrák munkaerőpiaci nyitás után sem számítanak arra, hogy a magyarok tömegesen munkát vállalnának majd Ausztriában.
2010.11.17
Azt mondják, nem Győr ellenében történt a közeledés.
2010.11.15
2010.11.19
A tajvani Enerlighting nagyvállalat tulajdonosát, elnökét Edward Dinget fogadta tegnap délben a Vas Megyei Közgyűlés vezetése a megyeházán.
2010.11.18
Várhatóan még az idén, de legkésőbb a jövő év elején ismét piacra lép a hazai ruhaipar zászlóshajójának számító, több mint öt éve felszámolás alatt álló, szombathelyi székhelyű cég.
2010.11.17
A kis- és középvállalkozások (kkv) terheinek csökkentése érdekében négy képviselőtársával együtt nyilatkozat elfogadására kéri az Európai Parlamentet Herczog Edit (MSZP).
2010.11.16
Új baromfifeldolgozót létesítenek Zalában; a tervek szerint az építkezés még novemberben elkezdődik a Pacsai Ipari Parkban, jövő nyáron pedig megkezdődik a termelés a Zalai Baromfifeldolgozó Kft.-ben - írta keddi számában a Zalai Hírlap.
2010.11.12
Két biztosítónak összesen 2 millió forint bírságot kell fizetnie, hétnek pedig tartalmi hibák miatt újból közzé is kell tennie díjtarifájának egyes elemeit szombaton, a díjhirdetésnél igénybe vett két országos napilapban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete határozata szerint.