2012.10.11
Jogerősen tényleges életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Győri Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki 2006 őszén megölt egy kocsmárost, tavaly januárban pedig a saját anyját, hogy megszerezze a pénzüket.
2012.10.08
Az egyik busz vezetője azért állt meg, hogy átengedje a gyalogosokat a zebránál, ekkor csapódott a jármű hátuljába a másik busz.
2012.10.03
Füstmérgezésben meghalt egy házaspár szerda hajnalban, a Győrhöz közeli Nyúlon, miután kigyulladt a hálószobájuk.
2012.10.02
Mintegy két és fél milliárd forintos beruházással biomassza-fűtőmű épülhet Győrben; a létesítménnyel évi 6,9 millió köbméter földgáz felhasználását válthatja ki a megyeszékhely - írja keddi számában a Kisalföld.
2012.09.23
A szocialista pártelnök szerint az MSZP meg fogja verni a Fideszt a választásokon. Ilyen regisztrációval, olyan választójogi rendszerrel, így is, úgy is meg fogjuk verni a Fideszt - jelentette ki Mesterházy Attila vasárnap Győrben egy sajtótájékoztatón.
2012.10.11
Megtámadta a péri repülőtér bővítésének környezetvédelmi engedélyét egy győri zöld szervezet – írja csütörtöki számában a Kisalföld.
2012.10.04
Négy embert előzetes letartóztatásba helyezett a Győri Városi Bíróság egy több mint egymilliárd forintos adócsalás miatt indult adóhatósági eljárás kapcsán – közölte a Győri Törvényszék szóvivő bírája csütörtökön az MTI-vel.
2012.10.02
Milliárdos adócsalást leplezett le Győrben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a M1 Híradója kedd este.
2012.10.01
A vádirat ismertetésével hétfő délelőtt megkezdődött a pécsi egyetemi vesztegetési ügy tárgyalásának érdemi szakasza a Győri Törvényszéken. Szeptember közepén csak az érintettek számba vételéig jutott a bíróság, mert az elsőrendű vádlottnak nem volt ott a védője.
2012.09.21
Az Audi június végén jelentette be, hogy Győrben valósul meg a beruházás, a döntést gazdaságossági szempontokkal indokolták.