2012.05.16
Mint azt a kiadott közleményben írják: a járműipari cég azt a célt tűzte maga elé, hogy a mostani kettőről az új győri gyárban tíz százalékra növelje a női dolgozók arányát. Ennek érdekében az év végéig mintegy 130 női munkavállalót képeznek át fémipari és jármű specifikus szakmákra.
2012.05.11
Jogerős annak a férfinak az előzetes letartóztatásba helyezése, aki a gyanú szerint áprilisban egy vita után sörétes puskájával lelőtt két embert - közölte a Győri Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-vel.
2012.05.07
Május 10-én, csütörtökön indul és a következő hétfőig tart Győr-Újváros templomainak ünnepe az Öt Templom Fesztivál. Öt nap, öt templom, öt vallás és számtalan program a kultúra ezer szegletéből, egy fesztiválon, ahol nincs sör, nincs virsli, de van hit és rengeteg ismerkedés a másik ember szeretetével.
2012.04.30
Napokon belül megkezdődik az osztrák-magyar országhatár és az ausztriai Miklóshalma (Nickelsdorf) közötti kerékpárút építése, így nemsokára biztonságosan két keréken lehet eljutni a kisalföldi megyeszékhelyről a németországi Passauba.
2012.04.25
A vendéglátóhely tulajdonosa haragos viszonyban volt áldozataival, akik szombat este az ő presszójában szórakoztak.
2012.05.14
Öt győri futballszurkoló ellen indított büntetőeljárást a székesfehérvári rendőrkapitányság rablás miatt. A gyanú szerint a vasárnapi Videoton-Győr NB I-es labdarúgó-mérkőzés után megtámadtak három székesfehérvári fiatalembert, és elvették sáljukat.
2012.05.08
A vádirat szerint az egyházmegye két korábbi alkalmazottja mintegy 450 millió forintot használt fel szabálytalanul.
2012.05.03
Meghalt az a két ember, akit elgázolt egy vonat csütörtök reggel Győr közelében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
2012.04.27
Az ügyvezető igazgató ismertetése szerint Magyarország jelenlegi legnagyobb beruházására 900 millió eurót költenek, az invesztíció révén 2.100 új munkahelyet teremtenek. A gyártás jövőre indul.
2012.04.22
Egy presszó tulajdonosa engedéllyel tartott sörétes puskájával lőtt meg két, vele vitatkozó embert.