Több milliárdot kellene költeni a veszprémi színház felújítására

2010.08.05. 08:57

Komoly rekonstrukcióra szorul a százéves veszprémi Petőfi Színház épülete, amelyet az igazgató szerint csak több milliárd forintos pályázati támogatásból, uniós forrásból lehetne megvalósítani, a megyei önkormányzatnak ugyanis erre nincs elég pénze - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

Oberfrank Pál, a színház igazgatója a lapnak elmondta, hogy az idén a legsürgetőbb tatarozási munkálatokra az elvonások miatt csak 40 millió forintot tudtak áldozni.

Direktorként egyik fontos feladatának nevezte, hogy elindítsa az egész színházépületet és a színészházat érintő felújítási munkálatokat és ehhez megtalálja a forrásokat.

Hozzátette azonban: az önkormányzati választások lezárultáig, illetve az új városvezetési rendszer kiépüléséig ezzel a problémával nem tudnak érdemben foglalkozni.
 

.