A politológus csütörtök este járt Szombathelyen.
Miért lenne ma KISZ-vezető, ha nem következett volna be a rendszerváltás? Miért vállalja, hogy elemzései semmitmondónak, felületesnek tűnnek? Miért mindenhatóak a pártpénztárnokok? Miért vehető biztosra az Együtt 2014 és az MSZP megállapodása? Többek között ezekre a kérdésekre adott választ Török Gábor politológus csütörtök este Szombathelyen.
A Nagy Lajos Gimnázium 2011-ben alapított öregdiák egyesülete immár harmadik alkalommal várta az érdeklődőket az intézmény dísztermébe, hogy az iskola egyik korábbi, mára ismertté, elismertté vált diákja beszéljen munkájáról, magánéletéről. Prof. dr. Pusztay János nyelvész és Fekete Ernő színész után ezúttal az 1990-ben végzett Török Gáborról szólt az est.
Bár a szakember a megyei napilap sportújságírójaként kezdte pályáját, hamar rádöbbent, nem szerencsés, ha a hobbija a hivatása is, hiszen így az előbbi lényegében elveszett, miközben nem sportrajongóként, hanem az eseményeket figyelő, pontosan dokumentáló tudósítóként kellett jelen lennie a sportrendezvényeken. A látszólagos ellentmondás pedig, ami ez alapján abból adódik, hogy jelenleg a Budapesti Labdarúgó Szövetségben és a Magyar Labdarúgó Szövetségben is elnöki pozíciót tölt be, szerinte valójában nem ellentmondás, mert ezek a feladatok nem hivatásszerű foglalatosságot követelnek meg, hanem szurkolói attitűddel végezhetők.
Török Gábor politika iránt nem érdeklődő családban nevelkedett. Ugyan voltak politikai ismeretei, de – a nyolcvanas évek közepét írjuk – azok csupán a televízióban hallott, újságokban olvasott propagandából származtak. A Nagy Lajos Gimnázium tanulójaként két iskolatársával a tanítás után hazafelé tartva viszont rendszeresen politizált. „Jeges dermedtséggel” emlékszik arra, amikor egyik alkalommal a szocializmusról és a kapitalizmusról szóló vitában az általa ismert információk alapján az előbbi mellett érvelve kijelentette, Nyugat-Berlinben rosszul élnek az emberek, mert hatalmas a munkanélküliség. „Ha nem következik be a rendszerváltás, lehetséges, hogy KISZ-vezető lennék és a mai napig Nyugat-Berlinről beszélnék” – mondta a politológus, aki az 1988–1989-es éveket a politikába beköszöntött fény és a szellemi pezsgés időszakának kezdeteként élte meg („Olyan korszak volt ez, melyre nosztalgiával gondolok vissza” – fűzte hozzá), ami érdeklődését gyorsan a politika felé terelte.
Ezután nem volt meglepő, hogy mivel a politológus a hazai pártrendszer változásait kutatja, a beszélgetőtárs, Balázsy Péter egyesületi titkár kérdésére (azaz: Karácsony Gergelyék kiválása az LMP-ből, majd csatlakozása az Együtt 2014-hez „mély változásokat hozott a politikai életbe”) Török Gábor úgy reagált, hogy az elemző szempontjából „ez kevésbé jelentős dolog”.
Véleménye szerint az 1990-es évek izgalmas többpártisága után a 2000-es évektől Magyarország ugyanabban a folyóban lépked: két nagy politikai erő létezik, a választók 80 százaléka rájuk szavaz (ilyesmire Nyugat-Európában mindössze Málta esetében van példa) körülöttük néhány kisebb párt szatellitként kering, a fő kérdések pedig ugyanazok. 2010 reményeket hozott, de az újdonság ekkor sem a Fidesz–KDNP kétharmados győzelme volt, hanem az, hogy ez hogyan rendezi át a politikai palettát: vajon a Jobbik lengyel mintára váltópárttá növi ki magát, az MSZP átalakul vagy felváltja egy másik erő? Egy évvel a következő országgyűlési választások előtt a végpont látható: az LMP-ből kiváltak, az MSZP és az Együtt 2014 megállapodik, s jövőre is a „Fidesz–KDNP és valamilyen MSZP” között dől majd el a választás – hallottuk.
A mostanában gomba módra szaporodó új pártokról szólva a politológus emlékeztetett: minden választási ciklus végén hasonló volt a helyzet, számos politikai csoportosulás próbálta megszólítani az úgynevezett bizonytalanokat. Csakhogy ezek a választók nem véletlenül ábrándultak ki a politikai erőkből, így a megszólításuk több, mint kihívás.
A másik buktató a pénz. A hazai kampányfinanszírozás sajátossága, hogy a választási kampány költségei valójában az állami támogatás (képviselőnként egymillió forint) többszörösét, egyes vélemények szerint 4–5, mások szerint 10-szeresét is elérik. Ezért a pártok rákényszerülnek az „alternatív források” megteremtésére. A pártpénztárnokok feladata, hogy négy év alatt előteremtsék a kampányra fordítható összeget, aminek logikusan következő eredménye, hogy a politika valójában gazdasági és más szereplők „leányvállalatává” vált. Török Gábor egy regionális pártpénztárnokkal történtek segítségével érzékeltette a viszony- és függőségi rendszereket: amikor az illetőt a pártja meg akarta buktatni, irreálisan magas összeg előteremtését kapta feladatul – a terv nem sikerült, mert a pénz másnap rendelkezésre állt.
Hazánkban a választás az egyéni választókerületekben dől el, ebből pedig az következik, hogy a szervezettség is nagy jelentőségű – mutatott rá az elemző. Ez az ellenzék szempontjából azt jelenti, hogy az MSZP az egyetlen olyan erő, amely rendelkezik a kellő szervezeti háttérrel, így például aktivistái segítségével össze tudja gyűjteni a jelöltállításhoz szükséges mennyiségű kopogtatócédulát. A politikusok „előállítása” sem rövid távú munka. Vagyis biztosra vehető a szocialista párt, az Együtt 2014 és az LMP-ből kiváltak megállapodása.
Török Gábor véleménye szerint a 2014-es választás eredménye azon múlik, hogy az a mintegy kétmillió ember, aki jelenleg nem talál magának támogatható politikai erőt, ki mellett voksol. Ha voksol egyáltalán – alacsony részvételi arány mellett biztos a Fidesz–KDNP győzelme, tekintve a pártszövetség stabil 1,5 milliós szavazóbázisát.
Lényegi következtetések levonásához elég csak a hazai médiafogyasztási szokásokból kiindulni – mondta a politológus –: a pártos média olvasói, nézői, hallgatói a véleményük megerősítését várják a Magyar Nemzettől vagy a Hír Tv-től épp úgy, mint ahogy a Népszabadságtól vagy az ATV-től. De ezek a táborok „kicsik”. A szélesebb tömegeket a bulvármédia éri el – és főképp: szolgálja ki. Az RTL Klub és a Tv2 híradói pedig mintha az általános iskola felső tagozatos diákjainak szólnának. Ezekbe a műsorokba a politikai anyagok alig-alig szivárognak be, ha mégis, csak a sokadik hírként, fél–egyperces, felszínes tudósítások formájában. Így egyelőre megjósolhatatlan, hogy mi fogja döntésre ösztönözni a bizonytalanokat.
Török Gábor elemzői hozzáállásáról is szót ejtett, s az előbbiek fényében úgy fogalmazott, sok esetben elpocsékolt energiának érzi azt, hogy a politológusok többségével ellentétben ő nem ítélkezik, hanem a történések okait keresi. „Sokszor kell megküzdenem azzal, hogy semmitmondónak, felületesnek, esetleg manipulatívnak tartják a véleményemet, ilyenkor számos alkalommal alul is maradok, de hiszek abban, hogy a munkámnak akkor van hozzáadott értéke, ha a mozgatórugókra koncentrálok, még ha ez nem is tűnik annyira érdekesnek.”
Az országos politikán kívül a rendezvényen szóba kerültek helyi kérdések is. A szakember úgy vélekedett, az elmúlt két évtizedben ugyan értékes politikusok irányították a települést, de egyikük sem volt olyan, aki jelentősebb befolyással rendelkezett volna a pártjában, ami egy olyan országban, ahol az érdekérvényesítés leginkább a személyes kapcsolatokon múlik, hátrányt jelent.