Holokausztfilm vetítésen jártunk a könyvtárban

2015.03.25. 10:47

Felejteni nem, de megbocsátani lehet és tudni kell - hangzott el. 

 A Napfényember című film üzenetének aktualitását az is mutatja, hogy – bár megtekinthető az interneten és már országszerte bemutatták, mégis – szinte teljesen megtelt a tegnap esti filmvetítéskor a Berzsenyi Dániel Könyvtár földszinti terme.

A portréfilmet Boros Ferenc, Horváth Zoltán és Kozma Gábor készítette 2013-ban az akkor 101. életévét járó - és még ma is jó egészségnek örvendő - Spiegler Elemérről, aki holokauszt túlélőként megjárta a poklok poklát. Ekkoriban még nem is gondolhatott arra, hogy ilyen szép kort él majd meg, ugyanis ahogy ő fogalmazott: napról napra élt.

A csaknem harminchét perces mű bemutatja Elemér bácsi humanista személyiségét, megcsillantja a borzalmakat felülíró humorát, és elénk tárja azt a bölcsességet, amellyel az emberlakta időt és teret szemléli.

Boros Ferenc elárulta, hogy a filmnek várhatóan lesz folytatása, amelyben a Spiegler család második generációját is szeretnék megszólaltatni.

„Úgy lett belőlem helytörténeti gyűjtő, hogy nekünk nem maradt senkink és semmink. A család múltját és a múltamat valamilyen módon össze kellett raknom, és eszement módon elkezdtem gyűjteni annak idején a dokumentumokat, amiből aztán mára egy szombathelyi helytörténeti gyűjtemény lett.” ­– mesélte Spiegler Tibor, Elemér bácsi fia.

A családfakutatás segítségével feltárhatjuk származásunkat, rokoni kapcsolatainkat és érdekes történetekre is bukkanhatunk, ám a „mozaik" részleteinek összerakása rengeteg időt, türelmet és kitartást igényel. Ha olvasóink közül, valaki kedvet kapna hozzá, akkor a következőket tanácsos tennie:

A családfakutatás első lépése a hozzátartozók alapos kikérdezése. Fontos, hogy minden jelentékeny és jelentéktelennek tűnő dolgot fel kell jegyezni. Ezután össze kell gyűjteni a családi iratokat például anyakönyveket, házasságkötéssel kapcsolatos kivonatokat, engedélyeket, számlákat, naptárakat. Nem árt megnézni a családi Bibliát, ugyanis annak idején gyakran ebbe jegyezték le a família tagjainak születési és halálozási idejét. A kutatáshoz továbbá használható az internet és kérhető a levéltárak családkutatóinak segítsége is.  

.