A kommunista diktatúrák emléknapján hajtottak fejet Szombathelyen

2015.02.25. 21:05

Beszédek, fáklyák, emlékezés, koszorúzás. 

Beszédek, fáklyák, emlékezés, koszorúzás

Ötvennyolc éve, 1947. február 25-én Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, a szovjet megszálló hatóságok a kommunistákkal szembeni kiállítása miatt, jogellenesen letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták. Nyolc évet töltött fogságban- mondta a Savaria Szálló előtti téren beszéde elején Horváth Csaba, a Polgári Szombathelyért Egyesület elnöke.

A kommunista áldozatok emléknapját Szombathelyen a Honderű Asztaltársaság és társzervezetei: a Polgári Egyesület Szombathelyért, a Recski Szövetség Nyugat-dunántúli csoportja, az 56-os szövetség Vas megyei szervezete és a Rákóczi Szövetség Szombathelyi szervezete fontosnak tartja, hogy ne merüljön feledésbe ez a korszak.

Németh Norbert katolikus, Donatin Tamás református és Steindl-Papp Judit evangélikus lelkészek mondtak imát a továbbiakban. Később Csatári Bence történész, aki  történelemóra ízű beszédében felidézte a hallgatóságnak, hogy Magyarországon egészen a rendszerváltásig nem lehetett beszélni a szélsőbalos diktatúrák borzalmairól, visszaéléseiről. Amíg a kommunizmus létezett, az utolsó percig szedte áldozatát.

A kommunizmus terrorja világszerte százmillió áldozatot követelt - hangzott el.

Ezután a Király utcában lévő emléktáblát valamennyi helyi szervezet, illetve Puskás Tivadar polgármester és Illés Károly alpolgármester is megkoszorúzta.

.