Hirdetés

Történelmi alakok, történetek, legendák elevenednek meg.

Hirdetés

Történelmi személyiségekkel ismerkedhetnek, történetek és legendák nyomába eredhetnek az érdeklődők szombaton, a Múzeumok éjszakáján Győrben és Sopronban, ahol a programok délután 6 órától éjfélig tartanak.

Méhes Zsuzsanna, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum kommunikációs munkatársa tájékoztatása szerint az Esterházy-palotában látható, Gróf Batthyány Gyula – Képek egy eltűnt világból című időszaki kiállítást rendhagyó tárlatvezetéssel tekinthetik meg az érdeklődők. Bemutatják gróf Batthyány Gyula festészetét, technikáját, a kor történetét, a festőt mint a divat szakértőjét, de múltidézőként is megjelenítik. 

A Magyar Ispitában a Szerzetes, főpap, hazafi: Széchényi Pál - A nagycenki múmia kutatása című időszaki kiállítást Széchényi Krisztián táncművész, az egykori érsek öccsének, Széchényi Györgynek a leszármazottja mutatja be szombaton.

A Napóleon-házban Kép-Író címmel kortárs művészeti kiállítás nyílik, a Vastuskós-házban és a Várkazamatában tárlatvezetéseket tartanak, emellett Fények és árnyak a győri éjszakában címmel a barokk belvárosban a "sötét közök árnyaival" és "sötét történetekkel" ismerkedhetnek a látogatók.

A Zsinagógában A Strauss-ok évszázada címmel az Európa Koncert Szalonegyüttes ad hangversenyt, amelynek középpontjában a Strauss dinasztia élete áll. Az előadást Hargitai Beáta művészportréi és Papp Norbert homokanimációi egészítik ki. 

A Rómer-házban a 11. Magyar Táncfesztiválhoz kapcsolódóan Táncoló filmkockák címmel Lakatos János nívódíjas koreográfus tart előadást, amelyen a film- és táncművészet közös történetét mutatja be. A közönség kulisszatitkokat ismerhet meg olyan klasszikusokon keresztül, mint az Ének az esőben, a Flashdance vagy a Dirty Dancing. 

A Zichy Ferenc Látogatóközpontban boldog Apor Vilmos vértanú püspök emlékkiállítását tekinthetik meg, amely a főpap pappá szentelésének századik, halálának hetvenedik évfordulója tiszteletére májusban megújult. 

Megszólal a győri vaskakas is a Múzeumok éjszakáján. A legenda szerint 1598-ban, négyéves megszállás után a törököket a magyar és külföldi egyesített seregek sikerrel űzték ki a városból. Szombaton ismét kukorékolni fog a híres jelkép, amikor a múltból fakadó történet megelevenedik a látogatóknak.

Szabadhegyi Zita, a Soproni Múzeum PR- és marketingmunkatársa elmondta, hogy a rendezvény idei tematikáját Sopronban a városhoz köthető mítoszok és legendák adják.

A Múzeumok éjszakáján debütál Bolodár Zoltán fotó-adattáros RETRO-Sopron sorozatának új produkciója, amely a Félelem az ismeretlentől címet viseli. Az előadáson archív fotókat és zenés bejátszásokat mutat be a szerkesztő.

A Fabricius-házban a Kvintesszencia Régizene Együttes ad koncertet Az ötödik elem címmel, a római kori kőtárban pedig ismét megtartják a nosztalgia discót.

Rendhagyó tárlatvezetéseket is tartanak: a Storno-gyűjtemény mitológiai alakjairól, a fertőrákosi Mithrász-szentély legendáiról, az Ó-Zsinagóga zsidó mitológiáiról és a Storno-konyha boszorkányságairól.

Történelmi előadásokra is várják a közönséget a Fabricius-ház gótikus nagytermében: A paleolit barlangrajzoktól Putyinig címmel Tóth Imre múzeumigazgató, a Fantasy, sci-fi és a történelem kapcsolatáról pedig Osváth Ádám, a múzeum munkatársa beszél majd. 

A gyerekeknek lesz játszóház, emellett szőhetnek és utazószőnyeget is készíthetnek.