A szupertraffipaxok egyelőre nem annyira szuperek

2015.04.17. 21:09

A csütörtök reggel indult 24 órás sebességellenőrzési akció során csak a gyorshajtókat büntették, mert az újonnan beszerzett traffipaxok szoftverei még nem ismernek fel több szabálysértést.

Országos traffipax razziába kezdett a rendőrség csütörtökön, amely péntek reggel 6 óráig tartott. Mintegy 160 sebességmérő működött az utak mellett. Az akcióban Magyarország mellett tizenkilenc másik európai ország is részt vett.

Budapesten, a Gyömrői úton a rendőrök szinte percenként kapcsolták le a gyorshajtókat az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL keretein belül megszervezett akcióban. Az egyik autós, aki a megengedett 50 helyett 55 kilométer per órás sebességgel haladt, a Kossuth Rádiónak elmondta, a büntető pontot ezúttal megúszta, de a pénzbírságot nem – 30 ezer forintot kell fizetnie.
24 órás sebességellenőrzési akció Európa 20 államában - 180 perc
Ebben az esetben ez a legkisebb összeg, de a bírság elérheti a 300 ezer forintot is. Nagymértékű sebességtúllépés esetén, ami már közigazgatási eljárást von maga után, minden esetben négy-nyolc büntetőpontot kap a sofőr, ami Kiss Csaba rendőr alezredes szerint elég sok. Emlékeztetett rá, hogy aki összegyűjt tizennyolc pontot, automatikusan búcsút int a vezetői engedélyének. Kár kockáztatni – fogalmazott.
 

A szupertraffipaxok egyelőre nem annyira szuperek

Ha az autós a buszsávot használja vagy mobilozik, a biztonsági öv be nem kapcsolása 20 ezres büntetéssel jár. Ennél drágább, 50 ezer forint, ha valaki áthajt a piros lámpán. A mostani akció során azonban még eltekintettek ezektől a bírságoktól, mert az újonnan beszerzett mérőeszközök szoftverei még nem ismerik fel ezeket a szabálysértéseket, vagyis csak a gyorshajtókat büntették a 24 órás sebességellenőrzési akció során.

A Kossuth Rádiónak nyilatkozó egyik taxis, Szabó Zoltán, aki tizenöt éve dolgozik a fővárosban, azt mondta, az ellenőrzésekkel egyetért, de a büntetési összegeket a magyar fizetésekhez képest nagyon magasnak tartja.

Kiss Csaba szerint a cél nem a büntetés, hanem a figyelemfelhívás, miután évtizedek óta a balesetek elsődleges oka, nagyjából évi 30 százalékos aránnyal, a gyorshajtás.  A szakemberek azt állítják, szükség van az ilyen ellenőrzésekre, mert a statisztikák szerint ezekkel jelentősen csökkenthető a közúti balesetek száma.

Az egész országra kiterjedő akcióban a rendőrök négyóránként váltogatták az ellenőrzési pontokat, a helyszínekre korábban e-mailben bárki javaslatot tehetett. A teljes akcióterv nyilvános volt, az előre meghatározott mérőhelyekről a rendőrség weboldalán lehetett tájékozódni, megyei bontásban.

Az új traffipaxok nem csak nappal, hanem éjjel is értékelhető képeket tudnak készíteni a bemért autókról, akár hatszáz méteres távolságból.

Hiradó.hu/Alon.hu/MTI

Fotó: Honéczy Barnabás

.