Az ősemberek téli álmot aludhattak

MTI

2020.12.20. 19:05

A régi jó dolgokból már nem maradt semmi.

Egy új elmélet szerint a neandervölgyi emberek és elődeik átaludhatták a kemény teleket. A tudósok feltételezésüket arra alapozták, hogy a téli álomnak megmaradtak a nyomai a megkövesedett csontmaradványokon - számolt be róla a The Guardian vasárnap.

A kutatók a spanyolországi Sima de los Huesos (Csontok szakadéka) régészeti helyszínen feltárt 400 ezer éves tömegsírban talált fosszilis csontmaradványokat vizsgálták meg. Elemzésük nyomán arra a megállapításra jutottak, hogy az ősemberek úgy védekeztek a rendkívüli hideg téllel szemben, hogy átaludták.

A kutatók szerint a korai emberek megkövesedett csontjainak elváltozásai és egyéb károsodásai megegyeznek azokkal, amelyek a téli álmot alvó állatok csontjain voltak megfigyelhetők. Ez pedig arra utal, hogy az ősemberek úgy küzdöttek meg a hideg telekkel, hogy lelassították az anyagcseréjüket és hónapokig aludtak.

Az észak-spanyolországi Atapuercában lévő Sima de los Huesos barlangban folytatott ásatásokon az elmúlt három évtizedben több tucatnyi ember megkövesedett csontmaradványait találták meg a régészek. A barlang csak egy 13 méter mély, merőlegesen lefelé vezető aknán keresztül közelíthető meg.

A tudósok szerint a barlang valójában egy tömegsír. A megkövesedett csontok több mint 400 ezer évesek és vagy a korai neandervölgyiek vagy elődeik maradványai lehettek.

A Föld egyik legfontosabb paleontológiai kincsesbányájának tekintett régészeti helyszín eddig is kulcsfontosságú betekintést nyújtott az emberi evolúció európai történetébe. A L'Anthropologie című folyóiratban megjelent tanulmány szerzői kutatásuk alapján most váratlan elmélettel gazdagították ezt a történetet.

Mint az első ásatásokat vezető Juan-Luis Arsuaga és Antonisz Barciokasz, a görögországi Démokritosz Egyetem tudósa tanulmányukban erről beszámoltak: vizsgálatuk szerint a csontokon megfigyelhető, hogy növekedésük szezonálisan minden évben néhány hónapra megszakadt.

Állításuk szerint ezek a korai emberek "olyan anyagcsere-állapotba kerültek, amely segített nekik túlélni a rideg körülményeket, korlátozott mennyiségű táplálékkal és elegendő testzsírkészlettel". Téli álmot aludtak, és ennek nyoma meg is maradt a csontjaik fejlődésében bekövetkezett változások miatt.

A tudósok elismerték, hogy elméletük "tudományos-fantasztikumnak tűnhet", de mint rámutattak, sok emlős, köztük olyan főemlősök, mint a fülesmakik vagy a lemúrok is téli álmot alszanak. "Ez azt sugallja, hogy egy ilyen csökkent anyagcsere genetikai alapja és fiziológiája sok emlősfajban fennmaradhatott, ideértve az embereket is" - érvelt Arsuaga és Barciokasz.

A Sima-barlangban talált csontokon megfigyelt elváltozások a téli álmot alvó állatok, köztük a barlangi medvék csontjain megfigyelt elváltozásokhoz hasonlítanak. "A téli álom lehetett az egyetlen megoldás számukra, hogy túléljenek a zord körülmények között hónapokig egy barlangban" - magyarázták a tanulmány szerzői.

A tudósok szerint elméletüket az is alátámasztja, hogy a Sima-barlangban egy barlangi medve maradványait is megtalálták, s ez hihetőbbé teszi, hogy az ősemberek ugyanazt tették a hideg körülmények és az élelem hiányának túlélésére, mint a medvék.

A szerzők az elméletükkel kapcsolatos ellenérveket is megvizsgálták. Köztük azt, hogy az inuitok és a számik szintén kemény, hideg körülmények között élnek, de mégsem alszanak téli álmot. Arsuaga és Barciokasz szerint azért, mert a zsíros halak és a rénszarvasok zsírja télen is elegendő táplálékkal látja el az inuitokat és számikat. Ibéria akkori szárazsága azonban nem tudott elegendő, zsírban gazdag élelmet nyújtani a Sima-barlangban élőknek a hideg teleken, ezért nem maradt más választásuk, minthogy a barlangban aludják át ezt az időszakot.

A Guardian által idézett brit szakértők szerint azonban lehet más magyarázat is a fosszilizálódott csontmaradványokon talált elváltozásokra, és a tanulmány szerzőinek elmélete bizonyára vitát vált ki.

Chris Stringer, a londoni Természettudományi Múzeum tudósa rámutatott, hogy a nagytestű emlősök, mint a medvék valójában nem alszanak téli álmot, mert nem képesek eléggé csökkenteni a belső hőmérsékletüket. Ehelyett kevésbé mély álomba merülnek, amelyet torpornak neveznek.

.