Kedden ismét tüntetés lesz Szombathelyen

2014.12.10. 23:17

„Az eddigi két sikeres tüntetés utáni harmadik megmozdulásunk helyszíneként a Március 15. teret választottuk, egyrészt azért, hogy megelőzzük a november 17-én fellépett technikai problémákat, másrészt pedig, hogy az adventi vásár hangulatát zavartalanul élvezhesse, aki arra jár”  - indokolják a szervezők, hogy a sorozatban harmadik szombathelyi kormányellenes tüntetés helye most miért nem a városháza előtti terület lesz.

A „V mint Vas” nevű Facebook-csoport tüntetése december 16-án  (kedden) 18 órakor kezdődik,  és  egy nagyobb országos megmozdulás része lesz.

Az eseményen elsősorban a szociális feszültségekre kívánják felhívni a figyelmet.

A felszólalók várhatóan Teplán Tibor, nyugdíjas rendőrtiszt, a november 17-i megmozdulásról már ismert Horváth Zsolt kisvállalkozó és Kaisinger András diák lesznek.

A szervezők lapunknak eljuttatott sajtóközleményükban többek között ezt írják:

Arra buzdítjuk Szombathely és az egész megye lakosságát, hogy hozzák el a családjukat, barátaikat is, ha egyetértenek azokkal, akik országszerte valódi VÁLTOZÁST követelnek; legyünk mindannyian részesei annak a napnak, amikor Magyarország polgárai egyszerre, egy időben nyilvánítják ki akaratukat. Mindenkit szeretettel várunk, aki bizonyítani szeretné, hogy ez az ország nem a korrupt és öntelt vezetésé, hanem a miénk és igényt tartunk rá! A V mint Vas mozgalom együttgondolkodásra és közös cselekvésre bátorít mindenkit, akinek igénye van a szabad véleménynyilvánításra és a demokratikus döntésekre. Nekünk kell döntenünk saját sorsunkról!

Ahogy arról lapunk is beszámolt, az utóbbi időben Szombathelyen két kormányellenes tüntetés is volt.

Október 30-án egy nagyobb tömeg gyűlt össze az internetadó elleni tiltakozáson, majd jelentősen kevesebben a november 17-i közfelháborodáson.

A soron következő keddi tüntetésen várhatóan fény derül arra, hogy Vas megyében valójában mekkora bázisa van az „új ellenzék” utcai politizálásának.

.