Rogán kiderítené, hogy ki finanszírozza a tüntetéseket

2015.01.10. 23:26

A Fidesz frakcióvezetője szerint az országvédelmi akciótervnek része lehetne az is, hogy kiderüljön, "ki húzódik meg" a mostani tüntetések mögött.

Ki finanszírozza ezeket az egyre drágább demonstrációkat, és milyen érdekből? - tette fel a kérdést Rogán Antal a HírTV P8 című műsorának adott, szombat este sugárzott interjúban. Szerinte ha a parlamenti pártoktól elvárják, hogy a nyilvánosság elé tárják a gazdálkodásukat, akkor az ezektől a politikai érdekcsoportoktól is elvárható.

Esetükben - folytatta - nem kell a számvevőszék előtt elszámolni, nem kell megmondani, honnan teremtették elő a pénzt, és "lehet úgy csinálni, mint ha ez ilyen abszolút civil történet lenne, pedig valójában nem az".

"Ha valaki politikai okokból vagy gazdasági érdekekből, de ilyen eseményeket finanszíroz, akkor azok legyenek transzparensek, láthassuk, hogy ki húzódik meg a hátterében" - javasolta a Fidesz frakcióvezetője. Úgy véli, ez része lehet a - kormánytöbbség által tervezett - országvédelmi akciótervnek.

Az akciótervvel kapcsolatban megerősítette: azért tartják szükségesnek, mert Magyarország szuverenitását ma is fenyegeti veszély, de "nincsenek eszközök a kezünkben". Egy országnak meg kell védenie a saját érdekeit - jelentette ki a politikus, jelezve, hogy ide sorolja például a gazdasági szuverenitás megvédését és a terrorveszély elleni fellépést is.

Útdíjügyben Rogán Antal azt mondta, az új rendszer igazságosabb, ráadásul a megyei e-matricák bevezetésével az autósok csaknem 70 százaléka olcsóbban veheti igénybe az autópálya- és gyorsforgalmi úthálózatot.

Orbán Viktor miniszterelnökhöz hasonlóan a frakcióvezető is jelezte, hogy jelenleg az egy hónapos próbaüzem zajlik, utána kiértékelik a tapasztalatokat, és "ha valamit rossznak tartunk, akkor még mindig megváltoztathatjuk", de hangsúlyozta, hogy a rendszer alapelvein nem módosítana.

.