Hova menjen az első nap New Yorkban az ember, ha nem a Times Square-re.
Előzmények:
Turistaként menni Amerika (1): Előkészületek, utazás, szállás, árak, egyebek
Turistaként menni Amerika (2): Az odaút és az első találkozás
Az időeltolódás miatt viszonylag korán ébredek. Még kicsit dolgoznak bennem az előző éjszaka kalandjai, de azonnal az ablakhoz megyek, elhúzom a függönyt, és ez a látvány tárul elém.
A 22. emeleti ablakból ez a kilátásunk.
Ekkor még nem tudom, hogy a szemközti felhőkarcolók közötti vékony sávban a Wall Street-i tőzsdével szomszédos épületek részleteit látom.
Próbálom kémlelni az eget, de az sem egyszerű, a magas házak miatt nem látni, hogy éppen mennyire süt a nap.
Összekapjuk magunkat gyorsan, és kíváncsian liftezünk le 22 emeletet a földszintre, hogy megnézzük, mit is takar az amerikai reggeli, amire előre befizettünk ugyan, de nem voltunk biztosak benne, hogy jól járunk-e a vele. Nos, határeset.
Az amerikai reggeli
Európában jellemzően kétféle reggelit (illetve ezeknek a variánsait) szolgálnak fel a szállások. A kontinentálisnak nevezett minimalistát (piritós, dzsem, felvágott, kávé, tea stb.) és a mostanában divatos svédasztalost (minden szinten szinte minden). Öt középkategóriás szállodában tett látogatás után ki merjük jelenteni, hogy az amerikai a kettő közé esik. Azaz van egy hideg (lekvár, vaj, müzlik, pelyhek, joghurtok, gyümölcssaláták, péksütemények, muffinok, zabkása stb.), és van egy meleg szekció. Ez utóbbi meglehetősen limitált választékot takar: sülttojás, sültkrumpli, kolbász vagy húspogácsa. Ez első hallásra nem hangzik rosszul, de hozzá kell tenni, hogy minden nap pont ugyanazt teszik elénk. Például New Yorkban a nyolcadik reggel már kevesebb lelkesedéssel eszem a kolbászos sültkrumplit. Sajnos hamar telítődik az ember az édestészták és a gyümölcslevek émelyítően művi ízével is, így egy idő után már csak csipegetjük a reggelit, aminek előnye, hogy legalább a reggeli-vadászásra nem megy a drága idő.
Az első vásárfiák
Első utunk a szálloda melletti drogériába (pharmacy) visz, amely mellesleg élelmiszert is árul, ahogy szinte az összes ilyen bolt. Sampont, tusfürdőt, fogkrémet és hasonlókat veszünk, melyeket nem akartunk átreptetni az óceánon. A pultoknál kiderül, hogy a legkisebb kiszerelések is hatalmasak, a pénztárnál meg az, hogy az „olcsó USA” nem biztos, hogy feltétlen igaz.
Az első séta
Az első napokra még nem veszünk hetibérletet, hanem az AirTrain-nél vett Metro Cardot használjuk (erről majd legközelebb). A szállodához közel három metróvonal is van, mi a legközelebbi megállónál felpattanunk az 5-ösre. Egész más a hangulat, mint az előző éjszaka. Nyugalom, világosság, jól öltözött utazóközönség. A csendet egy fekete basszusgitáros töri meg, aki erősítőjére ülve rögtönzött, de meglepően profi koncertet ad az utazóközönségnek néhány dollár reményében. A szerelvény közben meglehetősen öntörvényűen áll meg vagy robog tovább a megállókon, mi meg a biztonság és a kíváncsiságunk kedvéért leszállunk a belváros legszélén, az Union Square-nél.
Egy átlagos utca Manhattanban, valahol a Union Square környékén.
Miközben New York láthatóan nincs megilletődve tőlünk, és úgy általában a turistáktól, szemünk igyekszik megszokni a sárga taxikat, a hatalmas autókat, az égbe szökő épületek felfoghatatlan mennyiségét, és egyáltalán az egész masszát, amely hasonlít ugyan a mi világunkhoz, de mégis annyira különbözik tőle.
Araszolunk hát a hátizsákjainkkal és vizes-palackjainkkal észak felé a 30 fok körüli melegben a híres Broadway-n, amelynek ez a része (Chelsea), mi tagadás, elég proli.
A Broadway valójában egy 50 kilométer hosszú út, amelyből 21 kilométer Manhattanban fut. Nevét hallva leginkább a csillogás, a színházvilág jut eszünkbe. Nos, vannak kevésbé elegántos szakaszai is, mint például ez.
Csodálnivalót a felhőkarcolók adják, pontosabban az, ami a fotókról és a filmekről kevéssé látszik: hogy mindegyikük külön egyéniség, bámulatra való mérnöki munkák, amelyeket érezhetően szeretettel és szakmai lelkesedéssel terveztek és építettek meg annak idején.
Egy korai felfőkarcoló, amit fotóról szinte mindenki ismer. A Flatiron Building (azaz vasalóház) több mint száz évvel ezelőtt, 1902-ben épült, és valaha ez volt a legmagasabb New York-i épület. Ma már eltörpül a szomszédok között, de jellegzetes alakja miatt még ma is a fotósok egyik kedvence.
Annál is inkább, mert errefelé találhatók a város korai magas házai. Ilyen például a hangulatos Madison Square szomszédságában található, ikonikus Flatiron Building vagy a Metropolitan Life Insurance Company Tower.
Empire State Building
New Yorkban mindenki kötelezőnek érzi valamelyik felhőkarcoló megmászását. Előzetes konzultáció és tájékozódás után az volt a tervünk, hogy ez részünkről nem az elcsépelt Empire State Building lesz, hanem a Rockefeller Centerben található Top of the Rock. Merthogy ott kisebb a tömeg, olcsóbb, a kilátás pedig pazar.
Csakhogy az utazás előtt egyikünk ajándékba kapott két jegyet az Empire State Building tetejére, így aztán mégiscsak ide visz az utunk.
A 34. utcában található attrakció környezete nem túl eredeti, az épület – hacsak nem nézünk fel – beleolvad a környező házakba.
Először örülünk, hogy a pénztáraknál alig van ember, de aztán kiderül, ez csalós, a valódi várakozás (1-1,5 óra) később kezdődik. Több helyiségen keresztül kanyarodnak a sorok, környezetvédelmi információkkal traktálnak, mígnem végre odaérünk a liftekhez. (Van úgynevezett expressz jegy, ami duplája (65 dollár) a normál jegynek (32), viszont soron kívül lehet menni vele. Más népszerű látnivalóknál is van ilyen, el tudok képzelni olyan helyzetet, hogy valakinek érdemes bevállalnia.
A kilátó felé vezető úton, a 80. emeleten még beiktatnak egy múzeumszerű részleget, de ez – érthetően – nem nagyon köti le a tömeg figyelmét, mindenki szeretne már „fent” lenni.
Ahova aztán mi is felérünk végül, és a várakozástól és a tömegtől kicsit hervadt lelkesedésünk új erőre kap.
A kilátás ugyanis északra ilyen a 86. emeleti teraszról:
Nagy tömegben New Yorkban a városközpontban és az üzleti negyedben vannak felhőkarcolók. Ez a városközpont (Midtown), a házak mögötti hatalmas zöld terület a Central Park.
Délre meg ilyen:
Manhattan déli félteke. A távoli csücskén az üzleti negyed felhőkarcolói láthatók. Jobba egy kis szigeten kivehető a Szabadság-szobor hangyányi sziluettje. Középtájban az előtérben a Flatrion Building.
Nagyon nincs mit hozzáfűzni ehhez, jó darabig csak állunk, nézünk, járunk körbe a teraszon, és próbájuk elhinni, hogy ez a valóság. Merthogy láttuk, hallottuk, hogy van egy New York nevezetű város, ahol magasak a házak, de amikor mindez a valójában ott van a lábunk alatt …
A 82. emeleti teraszról lenézve 360 fokban mindenhol ezt látja a turista. Egy darabig szoknia kell a szemnek és az agynak.
Az ajándékjegyeink a 102. emeleten levő zárt kilátóra is szólnak, így aztán oda is felnézünk.
Nos, olyan sokat ez már nem tesz hozzá a történethez, nagyjából ugyanazt látjuk, ráadásul ablaküvegen keresztül, ami a fényképezéshez sem ideális. Szóval kissé túlárazottnak tűnik az ideszóló 52 dollár.
Újabb séta
Megejtjük az első gyorséttermi látogatásunkat, amit majd számos másik követ. A Wendy’s-ben fejenként 10 dollárt hagyunk egy átlagos menüért. A mennyiség korrekt, de sem a minőségtől, sem a kiszolgálástól nem vagyunk elájulva. A pultoslány ugyanis nem sok megértést tanúsít, amikor a falon található, zavaros poszter- és árcunamit nem értve, próbálunk információt kapni, hogy hogyan is mennek náluk a dolgok.
Az amerikai emberek
A szűk három hét alapján nagy következtetéseket nem lehet levonni egy ország lakóiról. Általánosságban azt vettük észre, hogy a munkájukat végző amerikaiak elsősorban a feladatukra és a pénzkeresésre koncentrálnak, megteszik, amit elvárnak tőlük a főnökeik, céltudatosak és hatékonyak, de - talán éppen ezért – nem igazán strapálják magukat olyannal, ami ezen túlmutat. Ugyanakkor magánemberként nyitottak, barátságosak és segítőkészek. Elég csak bizonytalankodni valahol, és jó eséllyel odalép egy helyi lakos, megkérdezni, hogy miben segíthet, majd tényleg igyekszik segíteni. Ehhez még hozzá kell számolni New Yorkban a csodabogarakat, akik a metrón, után kerülnek a szemünk elé, és hirtelen nem tudjuk eldönteni, hogy hányadán állunk velük. A legzavarbaejtőbb talán egy törpe Michael Jackson-imitátor volt a Metropolitan múzeum lépcsőjén tánccal és zenével szórakoztatta a nagyérdeműt.
Egyre jobban elmerülünk a város lüktető belső magjába. A 42. utcában meglátogatjuk a számos filmben felbukkanó központi pályaudvart (Grand Central Terminal) és a híres könyvtárt (New York Public Library).
Sok filmben felbukkan a nagypályaudvar jellegzetes csarnoka.
Mindkettőhöz visszatérünk majd néhány nap múlva, számomra az utóbbi bizonyul érdekesebbnek, pedig a híres olvasóterem (Rose Main reading Room) sajnos éppen felújítás alatt van.
A nagykönyvtár egy részébe bárki betérhet. Ez például egy olvasóterem, ahol légkondícionálás, nyugalom és ingyenes wifi van. Az amerikaiak szeretik a gyakorlatias dolgokat.
Roppant szimpatikusnak tűnik a szomszédos Bryant Park, melybe szintén visszatérünk, egy akkor még nem sejtett esemény miatt.
A Bryant Park beékelődötött a belváros felhőkarcolói közé. Nyáron nemcsak ücsörögni lehet itt, de mindenféle programok is vannak.
Kezdünk fáradni, de valószínűleg frissen vasalva sem ájulnánk el a Szent Patrik-katedrálistól, amely nagynak nagy, de nemcsak a történelem lehelete, de a spiritualistás is hiányzik belőle. Meg különben is, ki a fene az, aki Európából az USA-ba templomokat nézni megy.
Itt, az Ötödik sugárúton, ami minden bizonnyal a világ leghíresebb és legdrágább bevásárlóutcája, egymást érik az olyan luxusáruházak mint a Gucci, a Rolex, a Tiffany és a többiek, csakhogy ezzel nehéz mit csinálni, ha az köt le, hogy hol lehet a környéken normális áron (2-3 dollárért) ásványvizet venni.
Bekukkantunk a Trump Towerbe is, ami azért érdekes, mert a mindenható névadó tulajdonosa éppen amerikai elnöki álmokat kerget. Nos, ez az épülete kihívónak, ridegnek és vérszegénynek tűnik. A hatalmas átriumban üresen jöttek-mentek a mozgólépcsők, az emeleten egy Starbucks húzza meg magát szerényen. Azt mondja a Wikipédia, olyan lakói vannak, Bruce Willis, Jay Z és Beyoncé, de ez mondjuk majdnem minden Central Park környéki luxusingatlanra igaz. Valahol ezeknek az embereknek is lakniuk kell, és hát elég sokan vannak.
Ha már arra járunk, elkanyarodunk a Rockefeller Center felé. Különös hangulatú épületkomplexum ez, nagyon erős belső New York-i hangulattal (gazdagság, hatalom, monumentalitás, amely nem mentes az ízléstől), és melyre talán több időt érdemes szánni, de ekkor már erősen a nap vége is van. Mindenesetre azért kíváncsiak vagyunk és megkérdezzük az egyik plázában (ott ez leginkább luxus iroda- és lakótömböt jelent), vajon mennyit kellene várnunk, ha fellifteznénk onnan a korábban említett Top of the Rock kilátóra. Mindössze 10-15 perc, mondja a hölgy, mi meg hümmögve kijövünk. Mondjuk a jegy ide is 30 dollár lett volna.
A híres korcsolyapálya, amely a téli New York-filmek kötelező attribútuma nyáron pihenőhelyként funkcionál. Mellette egy szimpatikus fiatalember ingyen New York-sapkákat oszt, de amikor önkéntes adományokról kezd el beszélni, időben rájövök, hogy csak egy sima lehúzásról van szó. Nem ez a jellemző a városra, de azért nem árt résen lenni.
Times Square
Ha elfogadjuk, hogy a világnak az USA a legnagyobb hatalma, ha az USA-nak New York a legfontosabb városa, ha a New Yorknak a közepe a Times Square, akkor érhető kíváncsisággal indultunk a „világ közepé”-be.
Néhány évtizeddel ezelőtt a környék még a bűn városa volt, borzasztó rendőrségi statisztikákkal, alvilággal, szexboltokkal és életroncsokkal. Aztán lassan kipucolták a negyedet, ingatlanfejlesztések történtek, és mára a város jelképévé lett a hely, a jól ismert futurisztikus, gigantikus fényreklámokkal, a szilveszteri élő kapcsolással és turistaáradattal.
A Times Square-en hirdetni kiváltság, csak a legnagyobbak tehetik meg.
Tényleg különös érzés átsétálni ezeken a hömpölygő tömeg uralta utcákon – merthogy a Times Square inkább jelenti a környező sétálóutcákat, semmint a teret magát – melyekhez képest Bábel szolid és egyszerű helynek tűnt.
Ugyanakkor van benne valami közönséges vásári, cirkuszi hangulat. Persze, érdekesek a hosszúcombú, félmeztelen, amerikai zászlós testfestéses lányok, akik német turistákkal fotóztatják magukat, majd némi dollárt kérnek a pózolásért, de New York ezer arcából nekem ez kevésbé jött be.
A helynek van egy kis vásári jellege. Nicsak, a jobboldalt álló indián hölgy felül nem visel semmit!
Nem titok: a szállásunk tekintetében korábban még döntőben volt egy Times Square-hez közeli szálloda, de aztán amikor átgondoltuk, milyen előnyei és hátrányai lennének ennek a helyszínnek, inkább maradtunk a távolabbi üzleti negyednél.
Most pedig, igazolva látván a várakozásainkat, fellélegzünk, hogy jól döntöttünk, inkább zötykölődünk „haza” egy félórát.
Előzmények:
Turistaként menni Amerika (1): Előkészületek, utazás, szállás, árak, egyebek
Turistaként menni Amerika (2): Az odaút és az első találkozás