Tűz egy veszprémi panelházban - több sérült

2010.03.27. 18:31

Két nőt szállítottak enyhébb füstmérgezéssel kórházba, egy férfinak pedig a kezét kellett könnyebb sérülés miatt a helyszínen bekötözni - mondta Szilágyi Róbert, a mentőszolgálat munkatársa a veszprémi lakástűz helyszínén az MTI tudósítójának

.

A mentők három autóval érkeztek a helyszínre, és egy műszerrel több lakónak is mérik a véroxigénszintjét.

A nyolcemeletes lakóház környékét a rendőrség és a tűzoltóság lezárta, a helyszínen több száz ember van; részben a lakásukat elhagyó lakók, részben kíváncsiskodók. A tűzoltók létrával érték el a legfelső emeleteket, és mentik onnan a lakókat, a hatos lépcsőházat ugyanis teljesen elborítja a sűrű fekete és szúrós szagú füst.
Az oxigénpalackban dolgozó tűzoltók emeletenként sorra törik be a lépcsőház üvegtábláit, és nyitják ki valamennyi lakás ablakait.

Az első emeleti lomtárolóban, egy lakásban és a szellőzőben keletkezett tüzet gyorsan sikerült eloltani - mondta Miskolczi Tibor alezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóhelyettes, aki a mentést és tűzoltást irányítja.

Hangsúlyozta: nyolc tűzoltójárművel és harminc emberrel vannak a helyszínen, és az oltás mellett 30-35 lakót menekítettek ki a felső emeletekről.

Nem lehet még tudni, hogy mi okozta a tüzet, csak az a biztos, hogy az első emeleti lomtárolóban keletkezett - mondta a parancsnok, megjegyezve, hogy ott "égett biciklitől kezdve, papíron, rongyokon át minden". Kigyulladt a mellette lévő lakás is, a lépcsőház, a szellőző, és károsult a lomtároló alatt, a földszinten lévő szolárium.

A kár bizonyosan több millió forintra tehető, de nem kizárt, hogy az alapos tűzvizsgálat után több tízmilliót kell majd mondani - vélekedett Miskolczi Tibor, megjegyezve: újra kell festeni a teljes lépcsőházat, több lakást, és megsérültek a közművek is.

A szolárium és a lépcsőház ajtaján folyamatosan nagy mennyiségű víz ömlik ki - a parancsnok megjegyzi: "ez nem a mi vizünk", nem az oltásból ered, hanem megsérült a ház fűtéscső- vagy a vízvezeték-rendszere.

Közben a tűzoltók hangosbeszélőn közlik, hogy a nyolcas lépcsőház lakói visszamehetnek otthonukba. A tűz helyszíne, azaz a hatos lépcsőházon lakói mellett ugyanis el kellett hagyniuk lakásukat a hetesben és a nyolcasban élőknek is.

Az utcán ácsorgó lakók körében az a hír járja, hogy valaki hegesztett a lomtárolónál, amiatt gyulladt ki a helyiség, és többen állítják, hogy megégett a hegesztő férfi keze is.

Miskolczi alezredes ezt a szóbeszédet nem erősíti meg, szerinte más okból gyulladhatott ki a lomtároló, de ezt majd a tűzvizsgálók kiderítik. A könnyebben sérült férfi kezét üveg vágta el - mondja, és ezt erősítik meg a mentők is, akik szintén nem tudnak égési sérültről.

A szolárium tulajdonosa döbbenten nézi egy fa alól az üzletét. Az álmennyezet leszakadt, a villanyrendszer és egy drága gép tönkrement - mondja keserűen Tálos Lajos, megjegyezve: legalább ötmillió forintos a kára.

Lauer János ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató az MTI-nek a helyszínen úgy fogalmazott: oxigénpalackban nyolc emeleten föl- és lerohangáltak a tűzoltók, embereket mentettek és kísértek le, gyerekeket hoztak le ölben, lakásokat szellőztettek, a létráról folyamatosan mentettek; "ők a hősök", rendkívülit teljesítettek.

.