Nem zökkenőmentes a digitális átállás a Szombathelyi Televíziónál

2013.09.12. 10:38

Az adó megjelent ugyan az egyéni antennákkal rendelkezőknél, de eltűnt a kábelekről. Ez utóbbiak adják a nézők 90 százalékát.



Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka a Szombathelyi Televíziónál (SzTv) is megtörtént a digitális átállás.

A Petőfi Sándor utcai toronyház tetejére felkerült az új antenna és adó, és a hozzájuk tartozó egyéb szerkezetek..

Azaz ma hajnaltól a televízió digitálisan sugároz, a nézők, akiknek megfelelő antennájuk, illetve a digitális műsor vételére alkalmas tévéjük vagy set top box-uk van, már élvezhetik az adást, ha a 28-as csatornára hangolnak.

Az eredeti tervek szerint még hétfőig szerették volna megtartani a régi analóg antennát is, hogy néhány napig párhuzamosan fusson a két rendszer, de – az ország távolabbi részéről érkezett - szerelőcsapat úgy döntött, hogy le kell szerelni a régi antennát, másként nem tudják feltenni az újat.

Most ez három napos előrecsúszás okozza a gondokat – mondta megkeresésünkre Velencei Pál, a Szombathelyi Televízió főszerkesztője.

A kábeltelevíziós cégek ugyanis még nem hangolták át a csatornákat, így a nézők 90 százaléka jelenleg nem tudja fogni az SzTv műsorát.

Arra a kérdésünkre, hogy elképzelhető-e, hogy a csatorna hetekre vagy hónapokra eltűnik a nézők zömének a szeme elől, az ügyvezető azt a választ adta, hogy erre nem tud válasz adni, mivel nem náluk pattog a labda.

Velencei Pál közölte: már hetekkel ezelőtt személyes kereste a szolgáltatókat, hogy mi fog történni, így abban bízik, hogy azok minél előbb reagálnak a problémára.

Az ügyvezető abban bízik, hogy a digitális techika adta lehetőségek miatt az SzTv új kábelcsomagokba is bekerül a jövőben.

A Szombathelyi Televízió átállásának a költségeire egy pályázat  nyújtja a fedezetet: a cég több mint 9 millió forintot nyert a szükséges antennára, adóra, mikrohullámú átjátszóra és az MPEG4 encoderre.
.