Új lemezén ismét magyarul szól az Anima: Hallgassa meg az egyik számot! (premier)

2010.04.24. 16:07

Az Origo után az ALON-on is meghallgatható egy dal az új lemezről. Prieger Szabolccsal a dalról és sok mindenről beszélgettünk a kerti asztalnál.

Prieger Szabolcs, Józing Antal

Május 20-án jelenik meg az Anima Sound System új lemeze, a „Tedd a napfényt be a számba”. Ahogy a cím sugallja, ismét magyarul szólal meg a zenekar. Nemcsak ez jelent bizonyos visszakanyarodást egy korábbi időszakhoz, hanem az is, hogy ismét zeneszerzőként tevékenykedik a csapatnál Prieger Szabolcs. Az Origo után az ALON-on is meghallgatható egy dal az új lemezről. Szabolccsal a dalról és sok mindenről beszélgettünk a kerti asztalnál.

Mi ennek a számnak a címe?

Képzelet nevű srác. A szöveget Zsolt, a dalt én írtam. A lemezt megelőzően sokat töprengtünk, legyenek-e újra magyar nyelvű dalok, aztán úgy döntöttük, hogy igen. Így Zsolt újra nekiállt magyar szöveget írni.


Indítsa el a zenét!

Mely dalok szövegeit írta ő korábban?

Szinte az összes nagy Anima-slágert, olyanokat, mint a Csinálj gyereket!, a Legyen így vagy a Tekerd. És még sokáig sorolhatnám.

Közben itt a háttérben megy a zene kertben. Ennek a stílusnak van valami neve, vagy már a kérdés is tök értelmetlen 2010-ben?

Nem értelmetlen, de a kérdés korábban is mindig gondot okozott, így aztán kitaláltuk azt, hogy amit mi csinálunk, az egy zenei olvasztótégely. Azért mára ez valamelyest letisztult, elmaradtak belőle olyan stíluselemek, mint például a reggae vagy a népzene. Most egyszerűen azt mondanám, hogy ez elektronikus tánczene. Hogy azon belül mi, azt majd mindenki eldönti.

Szabi és Tóni a kertben

Nagyon megsértődsz, ha azt mondom, hogy még Neoton-foszlányokat is kihallok ebből a dalból?

Kétségkívül „diszkós” a dolog. Ha meghallgatod a többi számot is, majd még jobban kitűnik. Ez tudatos dolog, nagyon keskeny ösvényen próbáltunk egyensúlyozni, ahol ott van a hetvenes évek funkyja, a modern elektronika és a jellegzetes Anima-hangzás. Ez a dal például szándékosan retró egy kicsit, ami alapokat, a letisztultságot és a visszafogott effekteket illeti, szólhatott volna 1978-ban egy amerikai klubban is. Erre jön rá az ének, ami persze kissé átírja az egészet.

Jól hallom, hogy Fanni énekel ezen a lemezen is.

Igen, ez ő. Mivel családban van, furcsa ilyeneket mondani, de tényleg az van, hogy számomra énekesnőként is bizonyított: remekül meg tudja oldani azt a feladatot, amit ez a lemez jelentett.

Hol hallgatnak most ilyen zenét?

Nagyon remélem, hogy sok helyen, például a rádiókban is. Az utóbbi időben elindult néhány olyan adó, amely felvállalja az ilyen kísérletezőbb zenei törekvéseket is.

Prieger Szabolcs

És te hogyhogy megint a zenekarban vagy?

Amikor 2004-ben Moszkvában játszottunk (ez volt az Anima talán egyetlen instrumentális koncertje), a hosszú orosz éjszakák során volt alkalmunk nagyokat beszélgetni, és kiderült, hogy mindenki másként képzeli el a folytatást. Én szerettem volna ezt az énekesnős, magyar szöveges zenei világot folytatni, a többiek meg másként képzelték el. Így keletkezett egy törés a zenekaron belül. Most persze nem ott folytatjuk, ahol akkor abbamaradt, hisz a zenekar nélkülem is működött tovább de ez a stílus megint közel áll hozzám. Azt azért fontos megjegyezni, hogy most úgy vagyok a zenekar tagja, hogy az alkotás folyamatában részt veszek, írom a számokat, de a koncerteken, színpadon most nem vagyok. A napi stúdiózással való robotmunka a Zsolti és a Gergő „osztályrésze”. Nem mondom, hogy nem jó elővenni a hangszereket egy-egy nehéz nap után, de a koncertezést egyszerűen már nem lehetne összeegyeztetni a mai munkámmal.

Mikor jön ki és mi lesz lemeznek a címe?

A tervek szerint május 20-án jön ki, Tedd a napfényt be a számba címmel.

Ez meg olyan hippis cím, nem?

Nem tudom, mindenki annak veszi, aminek gondolja. Mindenesetre ez a címadó dal a lemezen. Egy nosztalgikus élményt dolgoz fel, azt, amikor az ember régi fényképek között lapozgat és eszébe jut sok minden. Én is a minap vettem elő otthon a régi turnéképeket. 17 éves a zenekar.

Anima Sound System

Lesz valami nagy 20 éves buli, sportcsarnokok, ilyesmi? Ez csak félig komoly kérdés.

Más miatt voltam fenn nemrég a szombathelyi emlékműnél, ahol a kollégáim emlékeztettek rá, hogy milyen jól sikerült koncert volt, amikor a 2004-ben a 10. születésnapunkat ünnepeltünk ott. De ez a mostani dolog nem arról szól, hogy éppen hányadik születésnapunkat ünnepeljük. Egyszerűen készítettünk egy lemezt, mert – sok zenekarral ellentétben – még mindig úgy gondoljuk, hogy a lemezkészítés fontos és jó dolog.

Az új lemezeket általában koncertek kísérik. Ti is nekiálltok most turnézni?

Igen, vannak lekötött koncertek. A zenekar épp most Erdélyben turnézik. Két kiemelt fesztivált is említenénk: ott leszünk az idei Szigeten és a Balaton Soundon is. Szombathelyi aktualitásunk is van: május 7-én egy nagy, ingyenes koncert erejéig fellépünk a Fő téren a Mediawave keretében. Bár akkor már alkonyodni fog, de szerintem a tömeg érezni fogja a „napfényt”.

Az Origó az új Anima-lemezről

.