Néhány napja bejárta a világsajtót az a hír, mely szerint kutatók az amerikai Lou Reed rockzenészről neveztek el egy egész póknemzetséget, míg Elvis Presley egy új faj névadója lett. Az még a magyar hírekben sem volt, hogy a csoportnak egy magyar tagja is volt.
Egyetlen magyar szakemberként dolgozott abban a nemzetközi kutatócsoportban a Savaria Egyetemi Központ Állattani Intézeti Tanszék munkatársa, Szűts Tamás, amely a rejtőzködő életmódjuk miatt eddig a biológusok előtt szinte ismeretlen bikapókfajok átfogó vizsgálatát tűzte ki célul. A csoport munkájának eredménye többek között egy új póknem leírása és új fajok felfedezése – utóbbiak névadója Lou Reed és Elvis Presley volt.
S hogy miért épp e két zenész nevét kapták a fajok, annak egyszerű oka van: a bikapók neve angolul velvet spider, azaz bársonypók, hiszen legtöbbjük sötét színű, bársonyos csillogású. Ha földalatti – underground – életmódjukat is figyelembe vesszük, adja magát az 1960-as években The Velvet Underground néven alapított amerikai rockzenekar. Az együttes első énekese 1963-tól szólókarrierje kezdetét megelőző évig, 1970-ig Lou Reed volt, így az új faj a Loureedia nevet kapta.
A névadásról Lou Reed Facebook-oldala is beszámolt
A Paradonea presleyi faj névadója sem véletlenül a Király: Elvist sokszor örökítették meg fekete bársonyra készült festményeken, illetve ezt a fajt a szakemberek csupán a sötét alapon fehér csíkozású hím egyedekről ismerik – ilyen „rabruhát” viselt Elvis a Jailhouse Rock című dalához készült klipben.
„A bikapókok Európa talán legszebb pókjai, elég csupán a díszes hímre gondolni, így érthető, hogy már a 18. században felfedezték őket” – mondja Szűts Tamás. – „Magyarul azért hívják bikapókoknak ezeket az állatokat, mert ha a hím egyedet megzavarják, akkor az feltűnő vöröses potrohát felmereszti, míg a nagy feji résszel bíró előtestét bikaszerűen leszegi.”
Szűts Tamás (második fotónkon narancs pólóban) úgy fogalmaz, hogy a bikapókok esztétikus megjelenése nem újdonság azok számára, aki pókokkal akár csak egyetemi alapképzésben találkoznak. A Gerald Durell korfui emlékiratait jól ismerők előtt a nőstény utódgondozása – nevezetesen az, hogy elpusztulása után a kispókok első tápláléka lesz – ugyancsak jól ismert lehet. Azt azonban, hogy közöttük találhatók a leginkább együttműködő pókfajok, már jóval kevesebben tudják.
„Társas fajaik nagy számban fordulnak elő a trópusi Afrika és Ázsia területein, ahol feltűnő kolóniákat alkotnak, szinte mákként pettyezik a tájat. Ezek a közösségek együtt vadászó, utódokat nevelő közösségek százaiból állnak. E szociális pókfajok biológiáját és ökológiáját már számos, nemzetközi viszonylatban mérföldkőnek tekinthető publikáció tárta fel. Ezzel szemben a többi bikapókfajról alig tudunk valamit. Ennek az lehet az oka, hogy életmódjuk rejtőzködő és életük nagy részét a szövedékeikben, illetve földalatti tárnáikban töltik.”
A munka eredményeképp most elkészült 155 oldalas alapozó monográfia kiemelkedő jelentőségű, segítségével egy újabb lépést tehetnek azok a kutatók, akik az egyelőre nem eldönthető fajú pókokkal foglalkoznak; a bikapókok legkevésbé ismert csoportjai a Mediterráneumban illetve Dél-Afrikában fordulnak elő, ezek további vizsgálatát a monográfia nagyban megkönnyíti. Az eredmények jelentőségét az is mutatja, hogy azok a fajok világadatbázisába, illetve nemzetközi morfológiai és genetikai adatbázisokba is azonnal bekerültek.
„Holland, amerikai, dán, cseh, iráni kutatótársaimmal együtt az Európai Unió által finanszírozott nemzetközi kutatócsoportban egyedüli magyarként dolgoztam. Az én feladatom a fotóknak, az illusztrációk egy részének, a preparátumok és a vázlatos előtest ábrák elkészítése volt” – avat be a részletekbe Szűts Tamás.
Egy eresus (bikapók) Szűts Tamás fotóján
A csoport minden tagja önállóan foglalkozott már a bikapókok kutatásával, a cseh szakember például nemrég írt le egy új fajt. A projekt vezetője, Jeremy Miller volt, mellette Charles Griswold a legrégebbi motoros a témában, Szűts Tamás Kaliforniában posztdoktori kutatás keretében dolgozott velük korábban, ennek következtében jött létre az újabb együttműködés.
„A csoport először egy hatalmas alaktani képgyűjteményt készített el, dokumentálva a bikapókok főbb csoportjainak anatómiáját.
Ebben színes portréképek és a pókok selyemkészítéséhez használt szövőcsévéiről készült, az ízeltlábúak kutatásában új horizontokat megnyitó szkenning elektronmikroszkópos felvételek egyaránt voltak; utóbbiak segítségével a rendszerezésben fontos, szabad szemmel nem, vagy alig látható részleteket is könnyen lehet vizsgálni. Giovanni Maki, a San Franciscó-i rajzművész pedig a hím párzószervrajzokat készítette el. A kutatásban DNS szekvenciákat is használtunk a bikapókok evolúciójának felderítéséhez, többek között megerősítve azt is, hogy az egyik különösen rejtélyes faj egy új nembe tartozik.”
Szűts Tamás csaknem húsz éve foglalkozik állatok megfigyelésével, fotózásával, rajzolásával, begyűjtésével és tartásával.
„Közönnyel viseltetek a növények iránt, míg az állatok nagyon megfognak. Ez a biológusok számára furcsa érdeklődés vezetett a ragadozó életmódú állatok felé: a pókok néhány éves hobbi-madarászat után keltették fel az érdeklődésemet. Mégpedig azért, mert az egyetlen nagy fajszámú ízeltlábú csoportról van szó, melynek tagjai kivétel nélkül ragadozók. Így a növények ismerete nélkül is remekül kutathatóak.”
A szakember biológiai tanulmányait Szegeden végezte. 1999-ben ökológus ágazatú biológus diplomát, 2004-ben tudományos minősítést szerzett.
Egy másik bikapók - Fotó: Szűts Tamás
Szűts Tamás hatéves külföldi tartózkodás után, Kaliforniából tért haza Magyarországra, jelenleg a Savaria Egyetemi Központ Állattani Intézeti Tanszékén dolgozik. Kutatásait Szombathelyen is szeretné folytatni. Ehhez minden lehetőség adott, például az, hogy a hazánkban található néhány szkenning elektronmikroszkóp közül az egyik a tanszék eszközparkját gyarapítja. S az sem elhanyagolható tény, hogy a tanszéki szakemberek között található Magyarország egyik szenior pókásza, dr. Szinetár Csaba, aki a Szombathelyi Arachnológiai Tudományos Műhely vezetője.
A Magyarországon előforduló bikapókfajokról utoljára 2010-ben jelent meg tanulmány Kovács Gábor, Szinetár Csaba és Török Tamás tollából – utóbbi kettő az egyetemi központ oktatója – a SEK Tudományos Közleményei 17., Természettudományok 12 címet viselő kötetében. Ebből kiderül: a jelenlegi ismeretek szerint az országban két bikapókfaj található (a legutóbbit 2008-ban azonosították). Ahogy Európában, úgy hazánkban is a bikapókok természetvédelmi és ökológiai szempontból értékes, az ember által igénybe nem vett területeken élnek. Több országhoz hasonlóan Magyarországon is védettek.
A június 5-i MTI hír:
Elvis és Lou Reed nevét viselik pókok
Holland kutatók az amerikai Lou Reed rockzenészről neveztek el egy egész póknemzetséget, míg Elvis Presley egy új faj névadója lett. A kutatás molekulárbiológiai adatok segítségével próbálta tisztázni a bikapókfélék rokoni viszonyait.
A Loureedia annulipes az Izrael déli részén elterülő Negev-sivatag homokdűnéiben honos - derül ki a hollandiai Centre for Biodiversity Naturalis kutatóintézetben dolgozó Jeremy Miller és csapata írásából. A névválasztást a The Velvet Underground rockegyüttes ihlette, amelynek Lou Reed társalapítója volt az 1960-as években. A föld alatt élő pók külseje ugyanis bársonyra emlékeztet - fejtették ki a kutatók a ZooKeys című szaklapban.Munkájuk során a biológusok egy új pókfajt is azonosítottak. A Zimbabwében élő állatnak adott Paradonea presleyi névvel Miller és társai a Király előtt tisztelegtek - írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása (www.derstandard.at). Itt is szerepet kapott a bársonyosság: Presleyt ugyanis különösen gyakran ábrázolták úgynevezett black velvet (fekete bársony) festményeken. Ezek a képek bársonyos fekete háttér előtt mutatták a művészek idealizált portréit.