Újabb döntés az M86 egy szakaszáról

2013.03.07. 11:54

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. idén tavasszal egy gyorsforgalmi, hat közút- és egy vasútfejlesztési projekt kivitelezésére szóló közbeszerzési eljárás kiírását hirdeti meg. Köztük van a Szeleste - Hegyfalu közötti szakasz.



Hogy mikorra és hogyan lesz kész a Szombathely – Győr négysávos, arra a tétjeinket továbbra is csak nagyon óvatosan tennénk meg, mindenesetre a dolgok – ha csigalassúsággal is, de – mozognak.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) ma kiadott közleménye szerint a cég idén tavasszal egy gyorsforgalmi, hat közút- és egy vasútfejlesztési projekt kivitelezésére szóló közbeszerzési eljárás kiírását hirdeti meg.

Eredményes közbeszerzési eljárást követően az építés minden projekt esetében még idén megkezdődik.

A hat közúti projekt egyike a Szeleste - Hegyfalu - 84. sz. főúti csomópont közti szakasz, ahol új nyomvonalon 110 km/h tervezési sebességgel 2x2 forgalmi sávos, 7 kilométeres szakasz épül meg.


A munka „eredményes közbeszerzés esetén a kivitelezés 2013 őszén megkezdődhet, várhatóan 2015 nyarára befejeződhet” – közölte a NIF.
.