Szerkesztőségi körkérdés: Hol töltetének a szilvesztert, ha csak rajtatok múlna?

Amelyből kiderül, hogy meglehetősen antiszociálisak vagyunk. Legalábbis az év utolsó napján.

 

Amelyből kiderül, hogy meglehetősen antiszociálisak vagyunk. Legalábbis az év utolsó napján.

Kánya Dóra

Nem vagyok nagy szilveszter ünneplő, ez csak egy nap a többi közül, ami éppen két évet választ el egymástól. Fogadni sem fogadok meg semmit, mert az biztos, hogy nem tudom betartani (éljen az önuralom). Ritkán töltöm nagy társaságban, nagy ivászat és nagy buli közepette. Az éjfélt megvárom, koccintok is, lövök egy két Boldog új évet esemest, de nagyrészt ennyi.

Ha tehetném néhány barátommal külföldön lennék az év utolsó napján, sőt ha választani is lehet, akkor egy kicsi dél-olasz falut választanék valahol a tengerparton. Egy üveg  jó pezsgővel vagy borral kirongyolnék a tengerpartra és ott várnám az éjfélt. Tengeri herkentyűkkel tömném tele a hasam, nem a virslivel. És legalább nem kellene hallgatnom ott a klisés ünnepi televíziós-beszédeket, amiknek valahogy se eleje se vége. Szóval a nyugalmat választanám a tüzijáték és a trombiták helyett, mert hangzavarból éppen elég jut év közben is.

Rózsa Melinda (Rose)

Lakatlan szigeten. Internet se legyen, meg rádió se. Tévé itthon sincs.

Miért? Ha nagyon át akarok menni patetikusba (akar a fene, de van valami nonszensz bája annak, hogy a mindjárt citálandó úr annak számít), akkor Hobót idézem, aki a Nem lehet két hazádban ezt énekli:

"Bújtam, amikor mindenki vonult,
Adtam, amikor mindenki koldult,
Röhögtek mindenen, én sírtam,
Ha nem volt kinek, akkor is írtam."

Szóval, ha kötelező a bulizás, a jókedv, a vigasság, az nekem nem jön be.

Ennek tetejébe olyan vagyok, mint a kutyák: ha petárdáznak, világgá futok.

Visszatérve a realitás talajára (a Csó-tó szigete is lakatlan, de valahogy mégsem az igazi), az idei esztendő végére még koncepció. Van egy kolléga, aki minden évben a Tilos Rádióba invitál szilveszterezni, de még sose értünk oda. Talán most újítunk, és elmegyünk.

Igaz, idén nem hívott.

Józing Antal

Alapjáraton sem vagyok az a nagy ünneplős típus, és a szilveszterrel még az átlagnál is jobban hadilábon állok.

Valahogy nem megy, hogy az év egy kijelölt napján jól kell magam éreznem. Ismerősökkel ezt ugyanis bármikor megtehetem, idegenekkel meg ez valahogy soha nem akaródzott.

Így aztán, azt hiszem, életemben nem jártam még klasszikus, éttermes-vacsorás szilveszteri mulatságban. Talán egyszer-kétszer voltak nálunk ilyenkor vendégek, és nagyjából én is ennyiszer mozdultam ki a nappaliból. És egy így pont jó nekem.

Szóval ha csak rajtam múlna a szilveszter, nem sok minden változna, legfeljebb kissé távolabb húzódnék a konfettis, trombitás belvárostól. Mondjuk el tudok képzelni egy félreeső hegyi lakot, ahol közeli ismerőseimmel délután szánkózunk a domboldalon, aztán elhelyezkedünk a benti tűzhely előtt. Társasjátékozunk, sakkozunk, régi kazettákat hallgatunk, megbontunk egy üveg bort. A ház körül nagyon nagy a csend, a hó és a sötét. A luxusverzióhoz talán egy kisebb szabadtéri melegvizes medence is tartozik.  Úgy üti el az óra az éjfélt, hogy észre sem vesszük.

Kleinhappel Miklós

Ó, hát mindig rajtam múlik, ha nem veszek részt a szilveszteri forgatagban. Nem is emlékszem, mikor szilvesztereztem utoljára. Már úgy, ahogy az emberek általában a szilvesztert elképzelik.

Az év más napjain sem azért állok neki dorbézolni – vagy bármi mást csinálni –, mert valamilyen alkalom van, amikor „kell” (sőt, általában éppen akkor nem), hanem azért, mert kedvem támad hozzá.

Úgyhogy remekül fogom érezni magam december 31. éjjelén idén is, bárhol leszek, bármit csinálok majd.