Vám- és Pénzügyőrség: 31 milliárdos bevétel a Nyugat-Dunántúlon

2010.02.17. 16:15

A Vám- és Pénzügyőrség Nyugat-dunántúli Regionális Parancsnoksága 2009-ben 31 milliárd forintnyi bevételt teljesített - hangzott el a parancsnokság évértékelő állománygyűlése után tartott sajtótájékoztatón, Szombathelyen szerdán.

Fekete Attila parancsnok elmondta: a legjelentősebb bevételi forrás a maga 12 milliárd forintjával a jövedéki adó volt, az importáfából 9,5 milliárd forint folyt be, jelentősen elmaradt azonban a tavalyitól a regisztrációs adóból származó bevétel, ami az egy évvel korábbi 18 milliárd forint helyett csak 4,5 milliárd forint volt.

A regionális parancsnokság alá tartozó szervek tavaly összesen 1800 millió forintnyi környezetvédelmi termékdíjat szedtek be, ami az előző évhez képest 100 százalékos növekedést jelent.

A régióban működő vám- és pénzügyőri hivatalok az elmúlt évben 2433 jogsértő cselekménnyel szemben intézkedtek, a feltárt bűncselekmények és szabálysértések elkövetési értéke összesen meghaladta a 10 milliárd forintot. A felderített bűncselekmények nagy része jövedéki orgazdaság, adócsalás, csempészet, áru hamis megjelölése, valamint a szerzői jogok, vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése volt.

Nagy János, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának vezetője a sajtótájékoztatón kiemelkedően jónak értékelte a nyugat-dunántúli regionális parancsnokság elvégzett munkáját.

Hangsúlyozta, hogy a vám-és pénzügyőrség annak ellenére is tudta biztosítani a költségvetési törvényben számára előírt bevételeket, hogy a magyar gazdaság teljesítménye 6,4 százalékos GDP-csökkenést szenvedett el, és a vállalatok bevételei is ennek arányában csökkentek.

Az altábornagy szerint ez egyrészt annak köszönhető, hogy sikerült szélesíteni az adóbefizetők körét, de annak is szerepe volt benne, hogy egyes adónemekben, például a jövedéki adó területén emelkedtek az adók.

.