Vádemelés egy Vas és Győr megyei embercsempész ügyében

2014.06.16. 08:34

A Körmendi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály Határrendészeti Alosztálya munkatársai felderítő tevékenységének is köszönhetően került rendőrkézre egy hódmezővásárhelyi lakos – írja a Police.hu.

A megalapozott gyanú szerint a férfi egy ismerősétől bérelt kisbusszal főként afgán és szír állampolgároknak nyújtott segítséget a magyar-osztrák államhatár átlépéséhez 2014. január és február hónapban. Az egyébként taxizással foglalkozó 27 éves gyanúsított a rendelkezésre álló adatok szerint egy alkalommal Győr-Moson-Sopron megyében és két esetben pedig a Vas megyei határszakaszon juttatott osztrák területre alkalmanként nyolc-tíz, Hódmezővásárhelyről és környékéről szállított illegális migránst.

Az embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Körmendi Járási Ügyészségnek megküldte.

.