A Vas megyei Jobbik a megyei intézményfenntartásról és az elvándorlásról

2012.06.28. 15:45

Szerdán két témakörben tartott sajtótájékoztatót a Vas megyei Jobbik két politikusa.

Rába Kálmán, a Jobbik megyei közgyűlési képviselője elmondta, hogy 2012. január 1-jétől a megyei oktatási és szociális intézmények átkerültek a MIK-hez.

A megyei konszolidációs törvény szerint - kissé lesarkítva - azért volt szükség az intézmények államosítására, hogy ezentúl az ellátást igénybe vevő tanulók és betegek, valamint az intézményekben dolgozók kifogástalan szolgáltatásban és megbecsülésben részesüljenek.

Fél év elteltével azonban kijelenthető, hogy a konszolidációs törvényt magyarázó, hangzatos szólamok többnyire demagóg ígéretek és olcsó kampányfogások voltak.

A megyei önkormányzatok az önkormányzati szektorban foganatosított forráskivonások miatt és a likviditási problémák orvoslása érdekében - mint mindig - a dolgozó, kétkezi munkásokon kezdték a kabát újragombolását.

Az ország legtöbb intézményében a 40 órás munkahetet 30, illetve 35 órásra módosították. Konkrét példát említve: a kőszegi Dr. Nagy László EGYMI-ben a gyermekfelügyelők és a technikai személyzet tagjai is rendkívül megalázó és kiszolgáltatott körülmények között látják el faladataikat, nettó bérük 60 ezer forint környékén mozog.

A nyugdíj előtt álló alkalmazottak helyzete a csökkentett óraszámoknak köszönhetően kilátástalan. A kiszámíthatatlanság miatt fölöslegesnek érzik a hosszú távú tervezést. Az intézmény alkalmazottai problémáikkal több alkalommal keresték meg Bana Tibor országgyűlési képviselőt és Rába Kálmánt.

A napokban írásbeli kérdést fogalmazunk meg az Emberi Erőforrások Minisztériumához, amelyben választ várunk arra a kérdésre, hogy ígéreteiknek megfelelően a Megyei Intézményfenntartó Központok mikor szándékoznak mélyrehatóbban foglalkozni a dolgozók problémáival. Jelen esetben nyilvánvalónak tűnik, hogy a kormánypárti politikusok az intézmények esetében a hatékony működéstől távol álló és az előző rendszernél jóval költségesebb, párhuzamos struktúrát hoztak létre.

Takács Adrián megyei ifjúsági szervező arról beszélt, hogy sosem volt még ilyen magas a migrációt tervezők aránya, mint napjainkban. A fiatalok harmada gondolkozik azon, hogy rövid vagy hosszú távon munkát vállalna külföldön vagy akár örökre a határon túlra költözne.

Méltatlanul kevés szó esik a kormányzati munkában a fiatalokról, ami nem csoda, hiszen számos területen nem tettek semmit, ahol meg tettek, arról kár beszélni.

Továbbra sincs ifjúsági törvény, az Új Nemzedék Programjából 2 év alatt semmi nem valósult meg. Az oktatásban számos olyan intézkedés történt, ami külföldre űzi a diákokat: a tandíj bevezetése, az eladósítást jelentő Diákhitel cinikus ajánlása, a keretszámok ésszerűtlen csökkentése, az intézményi összevonások lebegtetése.

Arra kérte a kormánypárti politikusokat, hogy a jól hangzó kommunikáció helyett a fiatalokat ténylegesen segítő intézkedésekre helyezzék a hangsúlyt.

Forrás: Vas megyei Jobbik
 

.