A Vas megyei közgyűlés minden intézménye állami tulajdonba kerül

2011.12.27. 14:30

Megy a Szombathelyi Képtár, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, a Vas Megyei Múzeumok hálózata, a Vas Megyei Levéltár, az Ungaresca Néptáncegyüttes, több mint harminc szociális intézmény és idősek otthona, több középiskola, a Büki Gyógyfürdő Zrt, a Vas Megyei Temetkezési Vállalat, valamint két nagy értékű Balaton-parti ingatlan is.

Szombathely, megyeháza

A Vas Megyei Közgyűlés minden olyan intézménye állami tulajdonba kerül, amelyben korábban az önkormányzat állami feladatot látott el, illetve mindazon vagyonelemek, amelyek a törvénymódosítás értelmében a nemzeti vagyon részének minősülnek - közölte a közgyűlés keddi ülése után Kovács Ferenc (Fidesz), a közgyűlés elnöke az MTI-vel.

A most már közgyűlési döntéssel is megerősített szerződés értelmében a megyei közgyűlés kéri a Büki Gyógyfürdő Zrt.-ben korábban meglévő tulajdonrésze után az üzemeltetési jogokat, illetve a Vas Megyei Temetkezési Vállalat üzemeltetési, vagyonkezelési jogait, a tulajdon azonban ezeknek a vagyonelemeknek az estében is az államhoz kerül - fűzte hozzá.

Kovács Ferenc elmondta: a megyénél marad - azzal az ingatlanvagyonnal együtt, amellyel a feladatot el tudja látni - a Savaria Szimfonikus Zenekar, a Vas Megyei Sportigazgatóság, a területfejlesztés és területrendezés, a vidékfejlesztés, a hulladékkezelés és környezetvédelem, az idegenforgalom és turisztika, a külügyi kapcsolatok és a határon túli magyarokkal történő kapcsolattartás.

A megyeháza épületén belül szavai szerint a Vas megyei közgyűlést továbbra is ingyenes használat illeti majd meg, illetve a jövőben az új feladatokhoz szabottan az általa használt ingatlanrészekkel tulajdonosként rendelkezhet.

Kovács Ferenc tájékoztatása szerint a keddi ülésen döntöttek arról, hogy a megyei tulajdonban lévő Mesebolt Bábszínházat átadják Szombathely önkormányzatának, illetve hozzájárultak ahhoz is, hogy a Celldömölki Kemenesaljai Egyesített Kórház tagozódjon be a Vas Megyei Markusovszky Kórház szervezetébe.

Elmondta, hogy az idei költségvetés hiányát növelve döntésük értelmében 180-180 millió forinttal támogatják a táplánszentkereszti idősek otthonát, valamint az ikervári gyermeknevelő intézetet. Ezekre a lépésekre a már elnyert és utófinanszírozott pályázati támogatások miatt volt szükség - hangsúlyozta.

Állami tulajdonba kerül a Szombathelyi Képtár, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, a Vas Megyei Múzeumok hálózata, a Vas Megyei Levéltár, az Ungaresca Néptáncegyüttes, több mint harminc szociális intézmény és idősek otthona, több középiskola, a Büki Gyógyfürdő Zrt, a Vas Megyei Temetkezési Vállalat, valamint két nagy értékű Balaton-parti ingatlan is.

Egyelőre nem történt megállapodás a legnagyobb értékű vagyonelem, a Markusovszky kórház átadás-átvételéről, ugyanis az ehhez szükséges dokumentumok és nyilvántartások még nem készültek el.


SAJTÓKÖZLEMÉNY

Megyei költségvetési koncepció: még a cím sem stimmel

A december 27-én rendkívüli ülést tartó Vas Megyei Közgyűlés tárgyalta a jövő évi költségvetési koncepciót. A két oldalas, semmitmondó előterjesztésben még a cím is rossz.

Miután a rendkívüli közgyűlésen a Fideszesekből álló Polgári Együttműködés Frakció megszavazta a szinte teljes intézményrendszerének államosítását, a megyei önkormányzat jövő évi költségvetési koncepciójáról is döntöttek.

Az előterjesztés szerint 2012-ben a megyék már nem részesednek illetékbevételekből, így az önkormányzat működésének feltételeit csak az állami támogatás képezi (215 millió forint), illetve a lakástámogatási alap terhére nyújtott kamatmentes kölcsön részletbefizetései (4 millió forint). A várható bevétel kb. 20-25 millió forinttal marad el a megyei közgyűlés és a hivatal fenntartásából adódó személyi és dologi kiadások költségeitől. Ebből látszik, hogy még a hivatal működése sem biztosított. A költségeket tovább növeli az a három intézmény (Savaria Szimfonikus Zenekar, Mesebolt Bábszínház, Sportigazgatóság), amely a megyénél maradhat.

Ha azonban az elfogadott határozat szerint a Bábszínházat és a Szimfonikus Zenekart a megye átadja Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának, akkor a megyei önkormányzat végleg kiüresedik. A jövő évi költségvetési koncepcióból egy vegetáló, funkció nélküli megyei rendszer körvonalai rajzolódnak ki. A két oldalas dokumentum komolyságát egyébként jól mutatja, hogy a címében 2012 helyett még mindig az idei év szerepel.

Szombathely, 2011. december 27.

LMP Vas Megyei Szervezete

 

.