Politikai vita a bezárt és a nem bezárt Tescók miatt

2015.01.12. 22:16

A Fidesz szombathelyi frakcióvezetője is kommentált.

Napok óta Tesco-lázban ég az ország.

Néhány nappal ezelőtt a jobboldali Magyar Nemzet szellőzette meg, hogy a magyarországi Tesco boltbezárásokra és elbocsátásokra készül.

Ezek után a hétvégén vad találgatások zajlottak, hogy vajon mely boltok lehetnek érintettek a leépítésben. Több média – így lapunk is – megemlítette: a kiszivárgott paraméterek részben illenek a szombathelyi kis Tescóra is.

Ma reggel kiderült, az oladi bolt nincs a bezárandók listáján. Ugyanakkor több mint félezer embert bocsájtanak el országszerte.

A korábban is pikáns téma a mai nap jelentős politikai gellert is kapott.

A Tesco szerint a törvény az ok

A Tesco vezérigazgatója az új törvényekben látja a gondokat. Így indokolja a cég lépését.

"Az egyik új törvény kimondja, hogy a két egymást követő évben veszteségesen működő üzleteknek el kell hagyniuk Magyarországot. A nyereségesség érdekében, az üzletág teljes stratégiai felülvizsgálatát követően a Tesco 13 üzletének bezárása és az ezzel járó elbocsátások mellett döntött a társaság."

Az ellenzék is a kormányra mutogat

Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke, frakcióvezető-helyettese az MTI-hez eljuttatott reagálásában azt írta: a Tescótól elbocsátott több mint 500 emberen kívül további 19 500 kereskedelmi dolgozó veszíti el hamarosan a munkahelyét "a korrupt Orbán-kormány miatt".

Jelezte, a szocialista párt már a törvény elfogadása előtt figyelmeztetett, hogy szakmai szervezetek számításai szerint a kötelező vasárnapi zárva tartás miatt 20 ezer kereskedelmi dolgozó munkahelye szűnik meg, ám a kormánypártok ezt akkor tagadták. A Tesco elbocsátásai azonban világosan megmutatják, hogy a vasárnapi zárva tartás valóban tömeges elbocsátásokhoz vezet - közölte Lukács Zoltán, hozzátéve, hogy az MSZP, amint módja nyílik rá, azonnal eltörli a vasárnapi zárva tartásról szóló jogszabályt.

Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló független országgyűlési képviselő is arról írt közleményében, hogy "máris itt vannak a vasárnapi boltbezárás áldozatai". Szerinte a vasárnapi boltbezárás önmagában is 30 ezer munkahelyet veszélyeztet, ezt csak tetézi a többi káros intézkedés és különadó.

A DK véleménye szerint "az oligarchaérdekeket kiszolgáló, állampolgáraival nem törődő" Orbán-kormány akaratát csak egy népszavazáson lehet végleg lesöpörni, ezért annak elindítását a DK már kezdeményezte is a napokban - közölte Varju László.

Mach Péter, a Párbeszéd Magyarországért (PM) elnökségi tagja, önkormányzati képviselő közleményében azt a kérdést tette fel a kormánynak, miért nem törődött azzal, hogy a hipermarketeket érintő szabályozás elbocsátásokkal jár.

"Kik vannak többen: a munkájukból élő dolgozók vagy a CBA-lánc tulajdonosai?" - kérdezte.

Mach Péter hozzátette: az elbocsátottaknak legfeljebb három hónapig jár a munkanélküli segély, a legrövidebb ideig az egész Európai Unióban, ha pedig nem sikerül új munkahelyet találniuk, jön a közmunka és a foglalkoztatást helyettesítő támogatás "monoton váltakozása".

A kormány szerint a Tesco a magyar kormányra akarja hárítani a saját bajait

A Miniszterelnökségi Sajtóiroda hétfőn délután kiadott sajtóközleményében egyszerre reagál a cég közleményére és az ellenzéki vádakra.

Ezt írják:

Az elbocsátások és a boltbezárások mögött sokkal inkább a társaság anyavállalatának gazdasági nehézségei állnak. Elfogadhatatlan, hogy a Tesco magyarországi menedzsmentje alig burkolt módon a Magyar Kormányra próbálja hárítani annak felelősségét, hogy 560 munkavállalójának felmond, és 13 üzletét bezárja.

Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj emelkedése, a márciustól életbe lépő vasárnapi nyitvatartási rend változása, a 2017-től megkövetelt nyereséges működés nem indokolják az áruházláncnál jelenleg zajló leépítéseket. A kormány továbbra is fontos stratégiai partnerének tekinti a Tescót, de önmérsékletre és igazmondásra szólítja fel a társaság magyarországi vezetőit.

Méltánytalan a Tesco magyarországi elbocsájtásokról és üzletbezárásokról szóló bejelentése, mert burkoltan a Magyar Kormányra próbálja hárítani annak a felelősségét, hogy az agresszív terjeszkedési politikája miatt nem tud nyereséggel működni. A Tesco anyavállalatának gazdasági problémái: a 263 millió fonttal (106 milliárd forinttal) túlbecsült nagy-britanniai eredménye, a cég szigetországi vezetőinek lemondása, a Moody’s leminősítése és a társaság részvényeinek szabadesése sokkal inkább indokolják a cégcsoport leányvállalatainál zajló leépítéseket és boltbezárásokat, mint a Magyar Kormány piacvédelmi döntései.

A felelősség vállalása helyett azonban kapóra jött, hogy a kormány átláthatóbbá kívánta tenni a multinacionális cégek működését, és ezt a magyarországi vezérigazgató is elismerte, hiszen azt nyilatkozta: „a boltbezárások mögött az áll, hogy két egymást követő veszteséges év után megtiltja a törvény a napi fogyasztási cikkek árusítását”. Ez a szabály azonban csak 2017-ben lép életbe, vagyis ez a lépés közvetlen módon nincs és nem is lehet hatással a piacra.

A Magyar Kormány stratégiai megállapodás keretében évek óta a dolgozók védelmében és a hazai áruk arányának növelése érdekében működik együtt a Tescóval; ez is igazolja, hogy a multinacionális vállalat a kormány számára fontos stratégiai partner. Ugyanakkor a nyilvános beszámolók szerint a legnagyobb forgalmú kereskedelmi lánc évek óta milliárdos nagyságrendben menti ki hazánkból a magyar emberek pénzén előállított nyereségét, így csökkentve adózás előtti eredményeit, ezzel óriási károkat okozva a költségvetésnek. Ősszel az is kiderült, hogy miért: mert a brit központban mintegy 106 milliárd forinttal túlbecsülték a 2014-re várt nyereséget a ténylegesnél. A kormány nem ért egyet azzal, hogy az angol és a hazai menedzsment által elkövetett súlyos hibák árát a magyar fogyasztóknak kellene kifizetniük, és a jövőben is mindent megtesz azért, hogy növelje a fogyasztók jogbiztonságát, az ellátás színvonalát, és csökkentse a kiskereskedelemben dolgozók kiszolgáltatottságát.

Helyi hangok

Szombathelyi Tesco-ügyben röviden megszólalt a szombathelyi Fidesz-frakció vezetője is.

Lendvai Ferenc Facebook-bejegyzésében azt írja, hogy:

„Természetesen a szombathelyi 'kistesco' nincs rajt a bezárandóak listáján!
Köszönjük a rémhír terjesztőinek!”

A posztot több tucatnyian kommentálták már.

.