Minden eddiginél több résztvevőre számítanak a Vasi Vasemberen

2015.07.07. 13:46

31. alkalommal rendezik meg a szombathelyi triatlont.

Minden eddiginél több résztvevőre számítanak a Vasi Vasember triatlonversenyen, amelyet szombaton 31. alkalommal rendeznek meg Szombathelyen - írja az MTI.

Az esemény keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy 450-en neveztek, az ország minden részéből érkeznek majd triatlonosok, sőt Szlovéniából is várnak versenyzőt.

Jerse András versenyigazgató hozzátette, a jelentkezési határidő június 27-én lejárt, idén helyszíni nevezésre nem lesz lehetőség, azaz csak az előnevezettek rajtcsomagjait osztják majd szét a start előtt.

A férfi mezőny délelőtt 11 órakor rajtol, a nők fél órával később vágnak neki az 1500 méter úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 10 kilométer futásból álló erőpróbának, amelyet egyénileg és váltóban is lehet teljesíteni, időkorlát nincs.

Koczka Tibor, Szombathely fideszes alpolgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: harminc évvel ezelőtt volt az első Vasi Vasember, azóta többször teljesítette a távot. Elmondása szerint vannak a mezőnyben hárman - két szombathelyi és egy fővárosi sportember -, akik valamennyi viadalon indultak, s ezúttal is a versenyzők között lesznek.

A városvezető szólt arról is, hogy az idei verseny megújult, megszépült környezetben zajlik, az integrált városfejlesztési program részeként mintegy 650 millió forintot fordítottak a szombathelyi csónakázó-tó és környéke rekreációs övezetté alakítására.

Kalmár Attila, a szervező Pannonsport Kft. ügyvezetője emlékeztetett arra, hogy a Vasi Vasember Magyarország legrégebbi triatlonversenye, amely előbb létezett mint a triatlonszövetség. Szavai szerint ez a verseny ma is az amatőr triatlonosok egyik legkedveltebb rendezvénye, ezért sajnálatosnak tartja, hogy a rendezvényen a Magyar Triatlon Szövetség semmilyen formában nem képviselteti magát.

.