Hirdetés

Kisinas tábor Vépen

2014.07.09. 10:40

A pályaválasztás előtt álló diákok ismerkedhettek meg a különféle szakmákkal az egykori mezőgazdasági iskolában.

Hirdetés

A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében pályaválasztás előtt álló diákok ismerkedhettek meg a különféle szakmákkal az egykori mezőgazdasági iskolában.

Sikeres a Kisinas tábor – ezt a mérleget vontuk meg, miután kedden elbúcsúztunk az általános iskolásoktól. A siker fogalmát persze több szempontból lehet megközelíteni, mi abból következtettünk erre, hogy ott-tartózkodásunk néhány órája alatt nem láttunk unatkozó gyereket.

Kisinas tábor Vépen

A július 7-től 9-ig tartó tábor 19 résztvevője a második turnust alkotta (az elsőn, június 17–19. között 25-en voltak). Nem csak Szombathelyről, hanem Vas megye több településéről érkeztek diákok, hogy a továbbtanulással kapcsolatos információkat kapjanak, tevékeny szakmabemutatókon, valamint szabadidős programokon vegyenek részt.

A tábor komolyabb részeiben olyan szakemberek foglalkoztak a gyerekekkel, akik jól szót értenek ezzel a korosztállyal, s játszva, humorosan képesek átadni még a száraz információkat is, legyen szó akár a szakiskolai ösztöndíjprogramról a hiányszakmákról vagy a tanulószerződésről.

A szakmabemutatók sem előadásokat jelentettek, hanem olyan interaktív foglalkozásokat, amelyeken a lányok megtanulhattak például pelenkázni, palacsintát sütni, teríteni, a fiúk pedig forraszthattak, lőhettek, ceruzatartót készíthettek.

De ez csupán néhány példa, hiszen a három nap alatt a gépészet, a kertészet, az egészségügy, a mechatronika, az automatika, a rendészet, a kozmetika, a fodrászat, a szabó, az asztalos, a burkoló, a dekoratőr és a vendéglátós szakmákba kóstolhattak bele a diákok.

A tábor programjában szabadidőd programok is helyet kaptak, egyebeken kívül vetélkedők, lovaglás, teke, modern tánc.  

Galéria