A versenyhivatal 10 millióra bírságolta a Gastroyalt

2010.04.20. 13:07

A GVH közleménye szerint a vállalkozás olyan állításokat tett fogyókúrás ételeiről, amelyeket nem tudott hitelt érdemlően igazolni.

Tízmillió forintra bírságolt a Gastroyal Food Vendéglátóipari Kft.-t a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert a kft. tavaly március és június között tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal.



A Gastroyal kereskedelmi kommunikációiban azt állította, hogy az adott étrend alkalmazásával a fogyasztó meghatározott mértékben csökkentheti testsúlyát, például 90 nap alatt 15-20 kilogrammot fogyhat.

A hivatal szerint a társaság figyelmen kívül hagyta, hogy magyar és európai jogszabályok értelmében a csökkentett energiatartalmú élelmiszer reklámozása semmilyen módon nem utalhat a használata révén elérhető testtömegcsökkenés mértékére. Ráadásul a Gastroyal még az állításokra vonatkozó bizonyítékokat sem nyújtott be. Nem nyújtotta be az egyes fogyasztó étrendek által elérhető testtömeg-csökkenésre vonatkozó vizsgálat eredményeit, ilyen vizsgálatot nem is végzett. A Gastroyal által hivatkozott bizonyítékok alkalmatlanok voltak az állítások igazolására.

A Gastroyal egyes hirdetéseiben azt is állította, hogy az általa forgalmazott étrendek minden idők nyolc legjobb fogyókúrái közé tartoznak. A GVH arra a következtetésre jutott, hogy a reklámok üzenete szerint a vállalkozás által kínált nyolc étrend a leghatásosabb az összes fogyókúrás étrend közül. Ráadásul ez az állítás a piacon fellelhető összes étrenddel való összevetést és annak eredményét közvetíti. A piacelsőségi állítás azonban nem nyert bizonyítást. A Gastroyal még saját kínálata kapcsán sem bizonyította, hogy a nyolc adott étrend lenne a legjobb.

A GVH közleménye szerint a társaság egyik étlapján a tavasz legsikeresebb fogyókúrájának minősítette a Gastroyal Turbó fogyókúrát. Az állítás a GVH szerint magában hordozta azon értelmezést, hogy a Gastroyal Turbó fogyókúra sikeressége nem egyszerűen az ismertséget jelenti, hanem azt is, hogy a leghatékonyabb. A vállalkozás semmilyen értékelhető bizonyítékot nem terjesztett elő a piacelsőségi állítás kapcsán. Még azt sem bizonyította, hogy az általa hivatkozott, ezer fős, nem reprezentatív közvélemény-kutatás azt mutatná, hogy ezen fogyasztók szerint a Gastroyal Turbó fogyókúra lett volna az általa hivatkozott értelmezés szerint a legsikeresebb.

A GVH egy negyedik reklámállítást is kifogásolt. Eszerint a Gastroyal Turbó fogyókúra "fogyaszt, lúgosít, méregtelenít". Állítását a vállalkozás arra alapozta, hogy az étrend algát tartalmaz, a kijelentést a különféle algákról írt különféle szakcikkek beterjesztésével kívánta alátámasztani. A becsatolt iratok azonban nem konkrétan a Gastroyal Turbó fogyókúrára vonatkoztak, azokból nem volt megállapítható, hogy az ezen fogyókúra során fogyasztott élelmiszertől várhatók lennének a Gastroyal Turbó fogyókúrának tulajdonított hatások. Ráadásul a cikkek jelentékeny része ismeretlen szerzőtől és forrásból származott, így azokat a versenyhatóság figyelmen kívül hagyta. Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet szerint nem állnak rendelkezésre olyan tudományosan alátámasztott vizsgálati eredmények, adatok, amelyek a Gastroyal Turbó fogyókúra elkészítéséhez felhasznált algák fogyasztó, lúgosító, vagy méregtelenítő hatását igazolnák.

A bírság összegének megállapításakor a GVH súlyosbító körülményként értékelte, hogy a Gastroyal jelentős, az átlagosnál testsúlyproblémái miatt érzékenyebb fogyasztói kört ért el hosszú időn át közzétett megtévesztő hirdetéseivel. Enyhítő körülménynek bizonyult, hogy a GVH jelzését követően a társaság módosított egyes reklámjain és legalább részben elismerte a tévedését.

A versenyhatóság az elmúlt hónapokban több esetben is elmarasztalta azokat a vállalkozásokat, amelyek az általuk forgalmazott termékeknek igazolatlanul testsúlycsökkentő hatást tulajdonítottak. Februárban például két vállalkozás, a Telemarketing Kft. és az Update Zrt. is hasonló ügyben kapott 3-3 millió forint bírságot. A kiemelt figyelem oka, hogy a testsúlyproblémákkal küzdők az átlagosnál érzékenyebb, kiszolgáltatottabb fogyasztók, akik erejükön felüli anyagi terheket is hajlandóak vállalni fogyásuk érdekében. A nekik szóló reklámok esetében a hirdető vállalkozások felelőssége éppen ezért az átlagosnál nagyobb.

.