A világos sör jó a csontritkulás ellen

2010.02.08. 17:40

A sörivás, különösen a világos sör fogyasztása erősíti a csontokat, segíti, hogy ne törjenek el - állapította meg a Kaliforniai Egyetem kutatóinak tanulmánya.

A sörben, leginkább a világos sörben nagy mennyiségben található szilícium, amelyről köztudott, hogy lelassítja a csonttöréseket okozó csontritkulás folyamatát, és elősegíti új csont képződését. A sörkészítés tényezőit, amelyek hatással vannak a szilícium mennyiségére, még nem tanulmányozták alaposan - idézte Charles Bamforth-t, a tanulmány vezető szerzőjét a The Daily Telegraph brit lap internetes kiadása. A szakértők felfigyeltek arra, hogy a több komlót tartalmazó világosabb sörökben van nagyobb mennyiségű szilícium.

A sörben a szilícium az ortoszilikát sav oldódó formájában van jelen, amelynek felét a szervezet képes magába szívni, ezáltal a sör a szilíciumbevitel jelentős forrása a nyugati étrendben.

A kutatók megállapították azt is, hogy a magasabb hőmérséklet, amely a sötétebb sörök készítéséhez szükséges, megsemmisítheti a szilícium bizonyos részét.

Nem ez az első tanulmány, amely rámutat a sörben lévő szilícium áldásos hatására. Már korábban is javasolták kutatók a mérsékelt sörfogyasztást, segítendő megelőzni a csontritkulást, amelyet a 21. század csendes járványának tartanak.

A kaliforniai tanulmány a Journal of the Science of Food and Agriculture szaklapban jelent meg.

.