Vizsgálat indul az M6-os burkolatának beszakadása miatt

2010.06.01. 10:25

Vízsgálják az M6-os autópálya burkolatának beszakadása okait, ezzel együtt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megkezdi a köz- és magánszféra partnersége (PPP) szerződések teljes átvilágítását, mert azok az állam számára előnytelenek - közölte a minisztérium kedden az MTI-vel.

Az MTI megkeresésére Arzt Gergely sajtóreferens emlékeztetett arra, hogy az M6-os Dunaújváros és Szekszárd közötti szakasza a korábbi szocialista kormány által erőltetett PPP konstrukcióban, azaz a köz- és magánszféra partnersége keretében épült meg. Ez a megkötött szerződések alapján csak a közlekedés területén kifizetendő évi több mint 100 milliárd forintos teher az adófizetőknek.

A beszakadt M6Az építés mellett az üzemeltetés-fenntartás is a magánpartner feladata. A szükségessé váló karbantartási munkák elvégzéséért tehát a koncessziós időszak alatt az M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt. felel - áll a minisztérium MTI-hez eljuttatott közleményében.

A tájékoztató kitér arra, hogy az ideiglenes forgalomba helyezési engedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóság bocsátotta ki az M6-os autópálya Dunaújváros-Szekszárd szakaszára. A minisztérium közleménye szerint a „hatóságra vélhetően jelentős szocialista politikai nyomás feszült”.

Az állam számára előnytelen szerződésben szerepel bizonyos vis maior esemény is, amikor a helyreállítás értékének biztosítás feletti részét az állam fizeti meg az adófizetők pénzéből. Ezért a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megkezdi a PPP szerződések teljes átvilágítását - tudatta Arzt Gergely sajtóreferens.

Az M6-os Dunaújváros-Szekszárd szakaszán, a Tolna megyei Tengelic közelében vasárnap okozott kárt a vihar. A jobbpálya leállósávja mintegy 30 méter hosszban sérült, egyes helyeken beszakadt.
A forgalom sebességkorlátozás mellett és egy sávban hétfő délután megindult. A helyreállítás időpontja viszont még nem ismert - derült ki a minisztérium tájékoztatásából.
 

.