Ákos, Wellhello, John Newman és az Ocho Macho is szerepelt a fináléban.
"Ennyi VOLT." Sokan ilyen és ehhez hasonló szójátékokat posztolnak a közösségi oldalakra, hiszen szombaton véget ért a 2015-ös VOLT Fesztivál.
A vendégek lassan hazaszállingóznak, a másnaposok megkezdik a józanodást, a fáradhatatlanok már a következő fesztiválra készülnek, az idősebbek és a környezetvédők által védett csilpcsalpfüzikék pedig fellélegezhetnek, mert most újabb egy évig nem kell a dübörgő zenét hallgatniuk.
Azonban térjünk még kicsit vissza az utolsó, negyedik napra, hiszen bőven volt szombaton is látni és hallgatni való.
Felcsendült az idei fesztivál "himnusza", az Emlékszem, Sopronban című szám is, mely a Wellhello és a Halott Pénz közös produkciója
És bár nem volt telt ház, mint pénteken, így is rengetegen érkeztek a Lővér kempingbe, hogy tombolhassanak délután a közönség által a nagyszínpadra szavazott Ocho Macho, később a Wellhello, este pedig Ákos és John Newman koncertjére.
A hőség sem riasztott el senkit a bulizástól, főleg úgy, hogy többször is vízpermettel és slaggal locsolták a közönséget. A meleg miatt nem meglepő, hogy a vödrös koktél, a limonádé és a sör is rendkívül jól fogyott.
23. VOLT Fesztivál 3. napjának beszámolója - David Guetta és a Motörhead - itt olvasható.