Hirdetés


Bejártuk a Weöres Sándor Színházat

2014.11.16

Több száz kellék, több száz jelmez, több száz munkaóra: értünk, a nézőkért. Lépcsőztünk és benéztünk a színpad mögé. Fotókon mutatjuk, hogy néz ki a szombathelyi színház a kulisszák mögött.  

Hirdetés

Több száz kellék, több száz jelmez, több száz munkaóra: értünk, a nézőkért. Lépcsőztünk és benéztünk a színpad mögé. Fotókon mutatjuk, hogy néz ki a szombathelyi színház a kulisszák mögött.

 

Több száz kellék, több száz jelmez, több száz munkaóra: értünk, a nézőkért. Lépcsőztünk és benéztünk a színpad mögé. Fotókon mutatjuk, hogy néz ki a szombathelyi színház a kulisszák mögött.

2010 óta sok minden történt az Akacs Mihály utca 7.-ben. Szombathely elbúcsúzott a HEMO-tól, helyette megkaptuk a régóta vágyott kőszínházat, a "Csodapalotá"-t, Jordán Tamás igazgatásával.

Most, 2014-ben is gőzerővel megy a munka.

Benéztük a színházba, közben belecsöppentünk a Parasztopera és A hülyéje próbafolyamataiba is.

Képekben megmutatjuk hol próbálnak, hol készülődnek, hol öltöznek a színészek. Ilyen a színház a kulisszák mögött:

A Krúdy Klubból indulunk, délelőtt tíz lesz tíz perc múlva. Beszélgetnek, kávéznak a színészek. Hamarosan kezdődnek a próbák. 

Nem zavarunk, megyünk tovább a földszinti tévéstúdióba. Belecsöppenünk egy énekpróbába.

Átvágunk utána az aulán, a Stúdiószínpad mögé. Ez a kicsi szoba van a nagy, vastag fekete függönyök mögött. Itt készülődnek a színészek. Halkan járjuk körbe, egy ajtóval arrébb éppen A hülyéje próbái zajlanak.

Csendben továbbmegyünk feljebb, az emeleti Márkus Emília terembe, itt már állnak a díszletjelzések. Lassan alakul a Mohácsi János rendezte Parasztopera. Premier: november 21., este 7. 

Ilyen a nézőtér másik oldaláról. 

Bemegyünk a Márkus-terem mögé. Így néz ki egy ügyelőpult. 

A falra ragasztott tervek.

Lépcső vezet fel a terem fölé.

Itt vannak az öltözők. 

Ilyen a kilátás a fenti folyosóról. Lépcsőzünk vissza. 

Az emeleten vannak az irodák. Néha itt tartják az olvasópróbákat.

Itt pedig lehet látni felülről a nagyszínpadot.

Megyünk vissza a Márkus-terem másik oldalára. Onnan vezet egy másik lépcső, csak az lefelé. Kezdjük elveszíteni a fonalat, éppen hol járunk az épületben. Izgalmas.

Egy újabb terem, a falon a Szent György és a Sárkányból ismert szimbolikus szamárfej, Czukor Balázs viselte. 

A földön feltornyozva az Én és a kisöcsémben látott Zabakol Művek címkével ellátott dobozok. 

A polcon újabb színházi emlékek. Balról jobbra: a Naftalinban, a Szentivánéji álomban és A peleskei nótáriusban láthattuk ezeket.

Egy emelettel lejjebb – még mindig nem tudjuk pontosan merre – jutunk le a nagyszínpad mögé. Több méter magas a mennyezet, itt tárolják a nagyobb díszletdarabokat. A színháznak van még a város szélén egy terjedelmesebb raktára is.

Itt is van kelléktár: húsdarálóval, esernyőkkel, ruhaanyagokkal, tányérokkal, műgyümölcsökkel és művirágokkal.

Pár méterrel odébb már a nagyszínpadon vagyunk. Éppen az Én és a kisöcsém díszletét építik újra az esti előadásra.

Megy a munka.

Kimegyünk egy innen kivezető oldalsó folyosóra, itt vannak az öltözők. Itt sminkelik a színészeket, itt dolgoznak a fodrászok is.

Szabó Győző, mikor távozott a társulattól üzenetet hagyott az ajtón: „Sziasztok, jó volt veletek! Vigyázzatok magatokra! Reményeim szerint még találkozunk! Hiányozni fogtok! Győző” 

Megyünk tovább, végig a folyosón. Most, ha szemben állunk a nagyszínpad előtti ruhatárral, bal kéz felől vagyunk, a fal mögötti részen.

Itt beérünk egy újabb jelmeztárba. 

Makkcipők, keménykalapok. 

Itt mossák a jelmezeket minden előadás után.

És itt vasalják, varrják. 

Jelmeztengerben úszunk. Minden alaposan kategorizálva van, mint minden apró részlet a Weöres Sándor Színházban.

Innen megyünk haza, majd jövő héten jövünk vissza, bár akkor már a nézőtérre. November 21- én a Parasztopera bemutatója lesz a Márkus Emília teremben, A hülyéjét pedig november 28-án láthatja először a nagyközönség a nagyszínpadon.