Jeles András nyílt levélben támadja Jordán Tamást (frissített)

2013.11.20. 16:35

Szerdán maga társulat is megjelentetett egy rövid közleményt.

Jeles nem rendez több darabot Szombathelyen, míg Jordán az igazgató. Nem csak szakmai csatározás ez.

Talán egy hónapja lehetett, mikor a Weöres Sándor Színház levette az idei Jeles András-darabot a repertoárról. Azért írjuk, hogy az idei, hiszen már több éves közös szombathelyi alkotómunkáról van szó.

Ez most megszakadt.

Jeles András (színház- és filmrendező, forgatókönyv- és drámaíró) az egyik legmegosztóbb művész a szombathelyiek számára (is). A színházzal hat év után is csak messziről szemező vasiak egy része túl bonyolultnak, nehéznek, érthetetlennek és számos zavarosnak betudható jelzővel jellemzik a Jeles-darabokat. A másik oldal viszont éppen azért kedveli őket, mert gondolkodtatnak.

Jeles András
Jeles András (Forrás: Színház.hu)

Tény, hogy Jeles Andrásnak sokat köszönhet Szombathely. A félkegyelmű, A kis lord (2011-ben a Színikritikusok-díja: legjobb gyerek-és ifjúsági előadás), A Nevető Ember, a Zarándokének (avagy a színház elfoglalása) című darabok közül több országosan ismert lett.

Jeles András hétfőn egy nyílt levelet küldött a színház.hu szerkesztőségéhez, amelyben a szombathelyi színészekhez szól, és elmondja, miért távozott a Weöres Sándor Színházból. Hozzáteszi, ameddig Jordán Tamás az igazgató, nem is jön vissza.

Valamennyien tudjuk, hogy itt egy ismeretlen eredetű indulati gesztusról van szó, amely már régóta készülődhetett, hogy lehetőleg váratlanul, s  ha egy mód van rá, igen gorombán lecsapjon.

Részlet a levélből:

Ebben a helyzetben szükségesnek érzem, hogy tájékoztassalak benneteket: nem egyszerűen arról van szó, hogy most, novemberben nem kezdjük el a munkát, amelyre több, mint egy éve készülünk, hanem arról, hogy soha többé nem fogunk együtt dolgozni a Weöres Sándor Színházban! Legalábbis mindaddig nem, amíg ott Jordán Tamás az igazgató.

(Ő, és mint egy nagy, sötét árnyék, a felesége, akinek lénye és működése bizonyára sok más helyen elviselhető  egy színházban azonban aligha. Sok mindent lehetne erről a dermesztő szimbiózisról előadni, amely nyomasztóvá teszi ott a légkört, és egy felnőtt ember számára egyszerűen tűrhetetlen, de most legyen elég ennyi.)

Nos, röviden ez a veleje annak, amit mindenképpen közölnöm kellett veletek és éppen itt, a nyilvánosság előtt, hiszen ebben a dologban a közönség is meglehetősen érintve van: hogy már nem térhetek vissza. És nem egyszerűen Jordán és Tsa félreérthetetlen indulatai miatt, magam miatt sem. Megértettem ugyanis, hogy együttműködésünk öt éve alatt a békesség és a relatíve nyugodt munkakörülmények érdekében rendre megengedhetetlen kompromisszumokat kötöttem számolatlanul adódtak konfliktusaim Jordánnal, amelyekben tartást és tekintélyt kizárólag a hatalmi helyzete kölcsönzött neki, érvei pedig rendre a talonban tartott utolsó érv lehetőségén nyugodtak: “Ha nem tetszik, ki vagy rúgva!”…”


A továbbiakban buzdítja a szombathelyi teátrum társulatát, hogy lépjenek fel „a rabszolgatartó rendszer” ellen. A teljes levél.

Jordán Tamás rövidebb választ küldött:

„Jeles András a kortárs film- és színházművészetünk egyik legjelentősebb egyénisége. Pályafutása során szakadatlanul jellemek megfejtésével foglalkozik, felismerteti velünk a világ nehezen kifürkészhető jelenségeit. Feltétlenül okulásomra szolgál nyílt levele, melyben mintegy lerántja rólam a leplet, tudomásomra hozza, hogy milyen vagyok valójában. Paradoxon ugyan, de az ember saját magát ismeri legkevésbé. Köszönet jár érte, hogy a hátralévő, nyilván már nem túl hosszú időmben ezzel a kibővített önismerettel élhetek.

Jeles levele eloszlatott egy tévhitet is. Eddig azt hittem, hogy az ajánlott honoráriumot kevesellve nem vállalt új rendezést. A levél világossá tette, hogy nem anyagi megfontolásból lépett így, hanem a döntéséhez erkölcsi, etikai szempontok juttatták. Viszont nagy empátiával, irántam megnyilvánuló tapintatból, kímélve érzékenységemet hivatkozott csak a pénzre. Ezért mindenképpen köszönet jár.

Élettársam, aki nem közszereplő, maga eldönti, hogy milyen lépéseket tesz személyiségi jogai megsértése okán.

Az ügyet a magam részéről lezártnak tekintem, a továbbiakban nem kívánok reagálni.”
 

A vitába kedden bekapcsolódott Béres Attila rendező (Anconai szerelmesek, Kabaré, Top Dogs) is. Ő egyértelműen Jordán Tamás igaza mellett foglal állást.
 

Tisztelt Jeles András!

Megdöbbenéssel olvastam nyílt leveledet, amit a szombathelyi Weöres Sándor Színház művészeihez intéztél. Méltatlannak találom, hogy ötéves rendszeres és eredményes együttműködésed után ilyen eszközhöz folyamodsz, és elfogadhatatlannak tartom, hogy leveledet nem Jordán Tamáshoz, hanem a társulathoz intézted. Súlyosan etikátlan, ahogy a társulatot megpróbálod szembefordítani Jordán Tamással, így állva bosszút azért, mert nem fizetett annyit egy rendezésedért, amennyit három évvel ezelőtt kaptál. Hiszen ennyiről van szó. Pusztán ennyiről. És ráadásul nem “rúgott ki”. Kirúgni csak azt lehet, aki folyamatos alkalmazásban van. Te Szombathelyen – akárcsak a többi ott dolgozó rendező – évente rendeztél egy előadást, amelyért megkaptad a téged megillető pénzt. Az idén ez nem így történt, és ezért mélyen elítélendő módon a színészeket próbálod eszközként használni saját személyes sérelmed megtorlására. Ez olyan egyszerű, mint az “egyszer egy”. 
Tovább a teljes levélre.

Szerdán - ugyancsak a Színház.hu-n - maga társulat is megjelentetett egy rövid közleményt:

A Weöres Sándor Színház színészei visszautasítanak minden olyan szándékot, amely eszközként használná a társulatot bárkik között folyó anyagi vagy egyéb természetű vitákban. Ezzel az ügyet a társulat a maga részéről a nyilvánosság előtt lezártnak tekinti.


Alberti Zsófi, Bajomi Nagy György
Balogh János, Bálint Éva
Budai Dávid, Czukor Balázs
Csonka Szilvia, Endrődy Krisztián
Fekete Linda, Horváth Ákos
Kálmánchelyi Zoltán, Kelemen Zoltán
Kiss Mari, Kovács Gergely
Lévai Tímea, Mertz Tibor
Nagy Cili, Németh Judit
Orosz Róbert, Poppre Ádám
Sodró Eliza, Szabó Róbert Endre
Szabó Tibor, Szerémi Zoltán
Trokán Péter, Varga Dóra
Vass Szilárd, Vlahovics Edit

.