Felavatták Weöres Sándor újraöntött szobrát Csöngén

2014.06.21. 17:46

Felavatták Weöres Sándor újraöntött szobrát szombaton a költő, író szülői háza előtt a Vas megyei Csöngén.

    A szobrot, a Kossuth-díjas Segesdi György alkotását tavaly szeptemberben színesfémtolvajok ledöntötték és feldarabolták. Mivel a szobrászművész megőrizte a félalakos portrészobor gipszmintáját, azt újra lehetett önteni.
    Balatoni Monika, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a tavalyi centenáriumi emlékév volt koordinátora a költő születésének 101. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen úgy fogalmazott: a múlt évben méltó módon emlékeztek Weöres Sándorra, ám az örömbe üröm is vegyült, hiszen a költő szobrát szülői házánál összetörték, míg szülővárosában, Szombathelyen megrongálták.
    Hozzátette, a kormány Csönge önkormányzata és a költő emlékét ápoló alapítvány segítségére sietett, hiszen a 400 lelkes kemenesháti település annak ellenére sem tudta volna előteremteni az újraöntés és újraállítás költségét, hogy az alkotó a mintát ingyenesen bocsátotta rendelkezésre.
    Balatoni Monika úgy fogalmazott: nemzedékek tanulták és szeretik Weöres Sándor sorait, amellyel a fordítók sokszor ugyan nehezen birkóznak meg, de akik ezeken a sajátosan zenélő verssorokon nőttek fel, azok többet tudtak meg ezek által az anyanyelvükről, mint azt gyermekként felfoghatták.
    Ágh Péter (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta: a költő szobra ezután a tisztelet mellett az összefogás jelképe is lesz.
    A Weöres Sándor- és Károlyi Amy-emlékház előtt álló bronzszobrot az idén április 11-én, a költészet napján állították fel újra, a munkálatokat Segesdi György megromlott egészségi állapota miatt egyik tanítványa, Lestyán-Goda János szobrászművész irányította.
    Baranyi Ernő (független), Csönge polgármestere az MTI-nek az ünnepség helyszínén elmondta, hogy a helyreállítás 2,3 millió forintba került, ahhoz egymillió forinttal járult hozzá a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), és ugyancsak egymillió forintot adott a Nemzeti Kulturális Alap (NKA). A fennmaradó 300 ezer forint közadakozásból gyűlt össze.
    Az ünnepségen elhangzott néhány vers Weöres Sándor legismertebb művei közül, a megemlékezés pedig a költő szobrának megáldásával és megkoszorúzásával zárult.

.