Zala megye összevon, átminősít és létszámot épít le az intézményeiben

2011.04.28. 13:34

Gyermekvédelmi szervezetek egyesítéséről, közművelődési intézmények gazdálkodásának összevonásáról, múzeumi átminősítésről és megyei intézmények létszámleépítéséről is döntött csütörtöki ülésén a Zala Megyei Közgyűlés.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ néven egyesül három zalai gyermekvédelmi intézmény, az eddig Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Zalaszentgróton működő irodákat egy helyre vonják össze, továbbá megszüntetik a Sümegcsehiben és Nagykanizsán működő lakóotthonokat a zalai közgyűlés döntése szerint. Az erről szóló előterjesztés értelmében ezek a lépések évente mintegy 60 millió forintos megtakarítást eredményeznek a megye számára, és nem szakalkalmazottak, hanem inkább gazdasági, technikai dolgozók leépítésével jár együtt.

Vita nélkül határoztak arról a zalai képviselők, hogy összevonják három közművelődési intézmény gazdálkodási tevékenységét. A kiadások csökkentése érdekében a Zala Megyei Levéltár, a Zala Megyei Közművelődési Intézmény és a Deák Ferenc Megyei Könyvtár gazdálkodását közösen irányítják majd, a feladatot a könyvtár szervezete veszi át.

Ugyancsak vita nélkül döntöttek a képviselők az intézményi átszervezésekkel együtt történő létszámcsökkentésekről. Az elbocsátások jövőre mintegy 70 millió forintos megtakarítást jelentenek, a leépítéseket pedig részben üres álláshelyek megszüntetésével és nyugdíjazásokkal oldják meg.

A keszthelyi Asbóth Sándor Térségi Középiskola, Szakiskola és Kollégium létszámát nyolc fővel csökkentik, a szintén keszthelyi Zöldmező utcai általános iskolában egy technikai álláshelyet szüntetnek meg. A zalakomári Idősek Otthonában egy foglalkoztatás-szervező álláshelyét szüntetik meg, a nagykanizsai Thúry György Múzeumból két teremőrt bocsátanak el, míg a megyei gyermekvédelmi intézmények átalakítása 15 közalkalmazotti álláshely megszüntetésével jár együtt.

A zalai közgyűlésben egyetlen témában, a nagykanizsai Thúry György Múzeum átminősítésével kapcsolatban alakult ki vita, amelynek során az előterjesztés visszavonását kérték a szocialista és a jobbikos képviselők is. A megyei önkormányzat döntése szerint a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának fenntartásában működő nagykanizsai intézmény szakmai besorolása területi múzeumról közérdekű muzeális gyűjteménnyé változik, az eddigi 1,8 millió forint helyett pedig négymillió forintos támogatást várnak Nagykanizsa önkormányzatától.

A döntést megelőzően kialakult vitában a szocialista képviselők azzal érveltek: a két teremőr elbocsátása mindössze 1,8 millió forintos éves megtakarítást jelent, Nagykanizsa önkormányzatával pedig még nem is egyeztettek ebben a témában. A Jobbik érvelése szerint a múzeumi pályázatoknál is hátrányos helyzetbe kerülne a nagykanizsai intézmény.

Manninger Jenő, a megyegyűlés fideszes elnöke válaszként közölte: a kritikákkal szemben semmit "nem vesznek el" Nagykanizsától, nem bocsátanak el szakalkalmazottakat, az átminősítés kizárólag arra szolgál, hogy a minimális látogatottságú téli időszakban korlátozzák a múzeum nyitva tartását.

.